Terített asztalokkal versenyeztek a dekoratőr tanulók

Hírek
Tipográfia

A dekoratőrökből álló csapatok és egyéni versenyzők tizenkét versenyasztala két hétig élőben is látható volt.

A Magyarországi Dekoratőrök és Kirakatrendezők Szövetsége, a KIKA Lakberendezési Áruház Kft. szervezésében és a Vendéglátó Szakmai Oktatók Országos Egyesületével együttműködve 2016-ban is kreatív asztalterítési és díszítési versenyt hirdetett.

Az idei verseny célkitűzése, miszerint a terítékek szakszerűen, a terítési szabályoknak és a protokollnak megfelelően a korszerű és ízléses dekorációval összhangban valósuljanak meg, a szervezők szerint megvalósult. Vendéglátós felsőfokú tanulmányokat folytató tanulók segítették a terítés szakszerűségét és dekoratőrök végezték a dekorálást. A dekoratőrökből álló csapatok és egyéni versenyzők tizenkét versenyasztala két hétig élőben is látható volt. A terítésekhez és a dekoráláshoz a KIKA áruház termékeit használhatták, illetve kiegészítő dekoráció, saját installáció is behozható volt - derül ki a Dekorszövetség közleményéből.

A szakmai zsűri tagjai voltak:

Darabos Andrea KIKA marketing, zsűrielnök, Szabó Zsigmond dekormester, dekorvezető, Török Róbert Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatóhelyettese, muzeológus.


Fotó: Dekorszövetség (a II. Terítési Versenyen készültek, a Kikában)

Az összes kép itt tekinthető meg >>

A díjazottak:

Zsichla Orsolya, Huth Bernadett, Horváth Alexandra

(Jaschik Á. Szakg. OKJ dekoratőr tanulói)

  1. számú asztal - „Születésnap” c.

Díj: Törley pezsgőpincészet különdíja egy díszdobozos TÖRLEY Casino Sec 3L és Sign & Display Magazin előfizetés

 

Márki Katalin, Peringer Dóra, Terhes Anna

(Jaschik Á. Szakg. dekoratőr tanulói)

  1. számú asztal - „Téli Csoda” c.

Díj: Hétfogás Panzió díja: egy hétvége Villányban, szállás reggelivel és Chef & Pincér Magazin és Sign & Display Magazin előfizetés

 

Bánk Judit

(egyéni versenyző, dekoratőr, Kirakatportál)

  1. számú asztal - „Délutáni teázás, karácsonyi hangulatban” c.

Díj: KIKA díja

 

Boros Fanni és Hati Eszter

(Jaschik Á. Szakg. dekoratőr tanulói)

  1. számú asztal - „Dinner of Old Time” c.

Díj: KIKA díja és Sign & Display Magazin előfizetés

 

Dési Boglárka

(egyéni versenyző, Jaschik Á. Szakg. dekoratőr tanulója)

  1. számú asztal - „Tükörkép”c.

Díj: KIKA díja, Kreatív Magazin előfizetés, Sign &

Display Magazin előfizetés

Dalmadi Fanni Éva

(egyéni versenyző, Jaschik Á. Szakg. dekoratőr tanulója)

  1. számú asztal - „Őszi vacsora” c.

Díj: Dekorszövetség könyvajándéka és Sign &

Display Magazin előfizetés

 

Huszti Nikolett és Lepold Eszter (Jaschik Álmos Szakgimnázium dekoratőr tanulói )

  1. számú asztal - „Tengernyi jó” c.

Díj: Nyomdaker ajándékcsomag és Sign &

Display Magazin előfizetés

 

Helméczy Johanna Beatrix, Csobán Bettina, Diviki Bernadett

(Jaschik Á. Szakg. OKJ dekoratőr tanulói)

  1. számú asztal - „Holdfényes éj” c.

Díj: Nyomdaker ajándékcsomag és Sign & Display Magazin előfizetés

 

Rigó Maja Gitta, Kovács Eszter, Bakos Dorottya Johanna

(Jaschik Á. Szakg. OKJ dekoratőr tanulói)

  1. számú asztal - „Szenteste” c.

Díj: Nyomdaker és Sign & Display Magazin előfizetés

Szarvas Dóra, Puskás Balázs

(Jaschik Á. Szakg. OKJ dekoratőr tanulója és Grafinéria)

  1. számú asztal - „Winter is Coming” c.

Díj: Dekorszövetség tortája

 

DEKO-FRIZZ: Aradi Tamás, Árvai Nikoletta, Baranyai Diána, Bartha Ferenc, Bártfai Zsófia, Bíró Józsefné, Fogarasi Nikoletta, Kiss Adrienn Beáta, Majdányi Judit, Takács Eszter

(Kozma L. Szakközépiskola OKJ dekoratőr tanulói)

  1. számú asztal - „Mézédes lila álom” c.

Díj: Dekorszövetség tortája és Sign & Display Magazin előfizetés

 

Kreatív Csajok: Ficsor Fanni, Mihály Borbála, Szalay Evelin, Weigl Rozália

(Kozma L. SZK. OKJ dekoratőr tanulói)

  1. számú asztal - „A Mikulás szánja” c.

Díj: Dekorszövetség tortája és Sign & Display Magazin előfizetés

hírlevélfeliratkozás

newsletter

trendfm

Chef pincer banner