Márton-napra libás töltött káposztával, édes maceszgombóccal és hatfogásos Champagne-vacsoraesttel is készül a Gellért

Hírek
Tipográfia

A Gellért Szálló idei, VI. Márton napi Borfesztiválján a kifinomult borok és csúcsgasztronómiai remekek mellett a kézműves söröknek és street kitchennek is utat engedtek.

Bár Márton napján a bor kapja a főszerepet és a nulladik napon kézműves sörök is felhabzanak majd, a Gellért Szálló immár VI. alkalommal visszatérő, a hazai borászatokat legnagyobb számban felvonultató rendezvényén a kulinária is jelentős szerepet kap, idén ráadásul védőszentekkel oltalmazva – derül ki a szervezők közleményből.

„Rendezvényeinken mindig új és újabb tematikára építjük fel a programokat, ezúttal azonban minden eddiginél különlegesebb élményben lesz része vendégeinknek” – meséli Fekete Marcell, a Danubius Hotel Gellért éttermi igazgatója – „és külön öröm, hogy ehhez sikerült megnyerni a hazai gasztro-szcéna legemblematikusabb alakjait, és ezzel a rendkívül erős szakmai összefogással egy koncentrált, minőségi élményt tudunk nyújtani a látogatóinknak” – tette hozzá a gasztroszakember, a rendezvény főszervezője.

Szent Márta, aki a szakácsok, a pincérnők és a pincérek, na meg a háziasszonyok védőszentje, lett az idei jeles napokon a Gellért borvacsoráinak névadója. November 11-én és 12-én este 7-re terítik a pazar menüsort, melyet neves gasztroszakértők és mesteri szakácsok állítanak össze. A kínálatban ott lesz Fűszeres Eszter és Mautner Zsófia fűszeres libamelle, előbbi korianderes birsalma chutney-val, utóbbi sárga és cirmos cékla, gránátalma, dió kombóval kínálja majd az előételét. Frideczky András, a Gellért söröző séfje, piros libalevest kínál, Giuseppe Scaricamazza, az olasz konyha nagy ismerője egy kimondhatatlan nevű tésztaétellel nyűgöz le minket, a Kistücsök séfje, Jahni László libás töltött káposztát készít, Wolf András a New York Kávéház és a Salon étterem séfje egy édes maceszgombócot “üt össze” kávékrémmel, pácolt almával, bébi bazsalikommal. Az italsort pedig Angerman László, az Év Sommelierje 2016. verseny győztese, a Tanti borszakértője állította össze.

Szent Lőrinc, a vendéglősök, fogadósok szentje a gasztrokiállítókat figyeli a mennyből a Gellért Szálló idei, VI. Márton napi Borfesztiválján. Megkóstolhatjuk majd a lassan legendássá vált Zing Burgert, a Lakatos Márk féle “gasztroműhely” remekeit, Szabó Győző kiváló színművész gőzön főző tudományát, de lesz sajt és csokoládé a legjobbak közül, itt lesz Kucumester, s a házigazda, Héjja László vezető séf is nyit majd egy libastandot. Az idei borfesztivál egyik csemegéje pedig a Vajda Pierre által moderált „A Sajt, a Bor és a Kenyér Szentháromsága” kurzus lesz.

A Lakosztályétterem névadója dom. Pierre Pérignon, a hautvillersi Szent Benedek-rendi apátság pincemestere, aki ugyan nem szent, de megérdemelné, hisz’ nevéhez elválaszthatatlanul fűződik a pezsgő felfedezése. Tiszteletére állt össze a limitált létszámú, prémium kategóriás vacsora, mely felejthetetlen gasztronómiai élményt ígér, méghozzá egyedi készítésű, design tányérokon tálalva. A Dunára néző panorámás luxuslakosztály kiváló keretet ad a Michelin csillagos séf, Pesti István és a French Wine Society Champagne Master képzést végzett pezsgőszakértő, Túróczi Anett 6-fogásos Champagne vacsoraestjének.

A VI. Márton napi Borfesztivált  idén először zárja kettős Sunday brunch, és a Gellért a Kádártól a Gundelig a vasárnapi ebéd teljes spektrumát felkínálja. Kulináris zarándokúton Budapest TOP 6 Sunday brunch éttermének összefogásával parádés menüből válogathatunk a Panoráma Étteremben, ahol a Szent Márton emlékév tiszteletére  az ARAZ, a Gundel, az Icon, a Manna, a Paris Budapest és a Panoráma fogásai szerepelnek a büféasztalokon. És aki hamisítatlan, házias ételekre vágyik, megtalálja a Gellért Sörözőben, ahol Budapest legjobb kifőzdéi társulnak Frideczky Andrással, a Gellért Söröző séfjével. A Kádár, a Földes Józsi Vendéglő, a Kisharang és a Nagyi Kifőzdéje olyan ételekkel készülnek, mint a sólet és a libacomb szalvétagombóccal és ludaskása. Nehéz lesz a két brunch közötti döntés, de bármelyiket választjuk, egészen biztosan méltó záróakkordja lesz a VI. Márton napi Borfesztiválnak.

hírlevélfeliratkozás

newsletter

trendfm

Chef pincer banner