102 tonna élelmiszert kellett kivonni a vendéglátóhelyeknél nyáron

Hírek
Tipográfia

Jelentősen csökkent a korábbiakhoz képest a higiéniai hiányosságok és a fogyasztásra alkalmatlan termékek aránya, de még így is ki kellett vonni a forgalomból 102 tonna élelmiszert a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzési akció során.

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye szerint a július 1-je és augusztus 31-e között tartott akció során több mint 7700 létesítményt vontak be a vizsgálatba, volt ezek között büfé, cukrászda, fagylaltozó, étterem, de kitértek a vizsgálatok az utcai vendéglátásra, a nagy tömegeket megmozgató rendezvények élelmiszer-forgalmazóira is.

A képzettséggel is volt gond

A vizsgálat során fokozottan ellenőrizték a fagylaltokat, a fűszerezett, pácolt, előkészített húsokat, a halételeket, a szezonális zöldségeket, gyümölcsöket, fókuszáltak a vendéglátóegységekben használt sütőolajra, az étkezési tojásokra, az UHT tejekre és a vásárokon kapható kerámia konyhai edényekre, bögrékre is.

Az ellenőrzések eredményeként tevékenység korlátozására 38 esetben volt szükség, emellett 226-szor figyelmeztettek, valamint 443 alkalommal bírságot szabtak ki az ellenőrök mintegy 43 millió forint értékben.

Probléma főleg a dolgozók egészségügyi alkalmasságával, illetve képzettségével, az élelmiszerek nyomon követhetőségével akadt. Az előző évekhez képest a higiéniai hiányosságok megállapításának előfordulási aránya jelentősen csökkent.

102 tonna élelmiszert zároltak

A termékvizsgálatok során a több mint 23 600 ellenőrzött tételből 781-et kellett kivonni a forgalomból, így 102 tonna, mintegy 12 millió forint értékű élelmiszert zároltak.

Az előző évhez képest a lejárt és a jelölési hibás tételek aránya kissé emelkedett, ugyanakkor a fogyasztásra alkalmatlan és az ismeretlen eredetű termékek, valamint a minőségi hiba előfordulási aránya csökkent. 

A már hagyománynak számító nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést az idén július 1-jétől rendelte el Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár. Az akciót a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálta a megyei kormányhivatalok szakembereinek közreműködésével.

hírlevélfeliratkozás

newsletter

trendfm

Chef pincer banner