Kézműves sütire és csapolt joghurtra alapozza a hálózatát a BITE pékség-kávézó

Hírek
Tipográfia

Hálózatépítésbe kezdett a teljességgel hazai fejlesztésű pékség-kávézólánc, a BITE bakery café, amely házisüteményt, saját csapolású joghurtot és frissen facsart gyümölcslevet kínál a Nyugatinál.

Az első üzletük után a cég rövidesen a nagyobb megyeszékhelyeken, így Debrecenben, Szegeden, Kecskeméten nyithat újabb kávézókat, terveik szerint néhány éven belül országos franchise-hálózatot építenek ki.

"Sütemény, ahogy a nagymama készítené" A teljességgel friss házisüteményt, saját csapolású joghurtot és frissen facsart gyümölcslevet kínáló BITE bakery café sikere egyben annak is a jele, hogy komoly minőségi fejlődés indult el a hazai kávézópiacon.

A kávéházi kultúra újjáéledése a 90' évek végén kezdődött, előbb kisebb hazai szereplők, mint a Semiramis élesztették újra a valaha a városi élet központjának számító kávéházak hagyományát, majd idővel a nemzetközi nagy hálózatok - California Coffee, Starbucks, McDonald's, Costa - figyelmét is felkeltette az itteni, egyre pezsgőbb kávéházi élet.

Ugyanakkor a Gloria Jean's Coffee itteni kudarca is megmutatta, hogy önmagában a nagy név Budapesten nem feltétlenül adja el a kávét. A magyar kávéházba járók ínyencek: értékelik a hagyományos, hazai ízeket, termékeket. Így az utóbbi években egyre-másra nyíltak a kézműves vagy "ínyenc" kávézók, ahol a betérők olyan kávét kaphattak, amit máshol nem, másfelől egyre több olyan kis kávézó nyílt, amelyik bebizonyította, hogy minőségi pékáru és a minőségi kávé összepárosítása mekkora siker lehet.

Ezt a vásárlói igényt vette észre időben a hazai alapítású BITE bakery café. A látványpékségükben a legjobb alapanyagokból, tartósítószer hozzáadása nélkül, a vendégek szeme láttára készül el a saját fejlesztésű receptek alapján készült sütemény, perec és tekercsek, ami mellé a vendég a gondosan válogatott, legfinomabb kávét vagy frissen facsart itteni gyümölcslevet, saját csapolású joghurtot, hagyományos recepttel készülő háziszörpöt lehet kapni.

A Nyugatinál kinyitott BITE bakery café három éves próbaüzeme bebizonyította, hogy a BITE receptjei, szolgáltatása mennyire népszerű a magyar piacon. Időközben az üzleti modellük is kikristályosodott és készen állnak arra, hogy várhatóan több tucat BITE pékség-kávézó nyíljon országszerte

hírlevélfeliratkozás

newsletter

trendfm

Chef pincer banner