Már 120 ezren fizetnek MKB SZÉP Kártyával

Hírek
Tipográfia

A 2013-as feltöltéseket az év végéig szinte teljes egészében, 99,97 százalékban elköltötték az MKB SZÉP Kártya birtokosai – jelentette be a kártyát kibocsátó MKB Egészségpénztárt és Nyugdíjpénztárt Kiszolgáló Kft. ügyvezető igazgatója.

Lehoczky László szerint az a tény, hogy a tavalyi felhasználás több mint 50 százalékkal haladta meg a 2012-es mértéket, azt mutatja, hogy az MKB SZÉP Kártya könnyen kezelhető, bejáratott eszközzé vált a kártyabirtokosok kezében, akiknek száma január elejére meghaladta a 120 ezret.

A kártyákon tavaly jóváírt 10 milliárd forint juttatás szinte teljesen felhasznált összegének kétharmadát a vendéglátás alszámláról finanszírozták a jogosultak. Húsz százalék jutott a szálláshelyre, 14 százalék pedig a szabadidőre. A kifizetett összegek 38 százalékát a Budapest-Közép-Dunavidéki turisztikai régióban költötték el, a második legnépszerűbb célpont pedig a Balaton és környéke volt, 13 százalékkal.

A kártyabirtokosok az elmúlt években már kellő rutinra tettek szert, a többség előtt ismert, hogy a 2012-ben kapott juttatások ez év májusáig hozzáférhetők. Ezért az ötödik hónap végéig lejáró – immár mindhárom alszámlát érintő – összegeket várhatóan sokkal többen költik el teljesen, így a tavalyi 2 százaléknál is kevesebb maradékpénzt kell visszautalni a munkáltatóknak – fogalmazott Lehoczky László.

A közel 14 500 MKB SZÉP Kártya-elfogadóhely jól tükrözi, hogy a szolgáltatók körében is változatlanul népszerű az MKB SZÉP Kártya.

hírlevélfeliratkozás

newsletter

tork

Chef pincer banner