A karácsonyi ajándékok beszerzése során pedig idén egyértelműen a pénzügyi tudatosság, az előre tervezés válik fontossá.

Talán soha nem volt olyan fontos, hogy a mindennapokban megtaláljuk a szépséget, az élményt, valami apró örömet, mint most – nem csak a szürke novemberi időjárás, hanem az életünket átszövő gazdasági nehézségek is azt sejtetik: nem állunk könnyű időszak előtt. A Bónusz Brigád kuponos vásárlási formáját a 2008-as gazdasági válság hívta életre, amikor a vásárlók kétszer is megnézték, hogy mire költenek, szerették volna uralni pénzügyeiket, de a kikapcsolódásról sem akartak teljesen lemondani. Most hasonló helyzetben vagyunk: ezért érdemes most is bónuszokban gondolkozni mind ajándékozáskor, mind önmagunk feltöltődésének céljából. A Bónusz Brigád egy összeállítást készített az idei év legnépszerűbb ajánlataiból és az idei karácsonyi vásárlási szokásokat is feltérképezte.

Az emberek – bár a koronavírus okozta karanténból szabadulva – szívesen mennének enni-inni, utazni, élményeket gyűjteni, ám a kedvezőtlen pénzügyi kilátások nem könnyítik meg a dolgukat. Így az általános trend az, hogy a vásárlók továbbra is keresik a megfizethető élményeket cirkuszi előadásoktól egészen a kulináris élvezetekig.

Átalakult az utazás

Jellemzően azok az utazások népszerűek, melyek rövidek, gyors feltöltődést, de programokkal teli napokat kínálnak: belföldön a legnépszerűbbek a privát jakuzzis, wellness vagy akár sörfőzdelátogatással egybekötött hosszú hétvégék, 2-3 napos minipihenések. Az idei év legnépszerűbb belföldi útja egy inárcsi pihenés volt, míg második helyen a Balaton-felvidéken lévő Kapolcs meglátogatása végzett. Kedvelt volt még Bük, Szilvásvárad és Gyula is.

Ami a külföldi utakat illeti, itt egy mindössze 1 éjszakás pihenés végzett az első helyen: az utazók többsége a Plitvicei-tavokhoz kirándult. Második helyre egy igazi luxusutazás férkőzött be: egy Dubai-ba induló 8 napos nyaralás mellett tették le sokan a voksukat a Bónusz Brigád utazásainak kínálatából. További helyezéseket szintén 2 éjszakás, a szomszédos országokba szóló utazási kuponok értek el, egy kassai wellnessezés és egy szlovák autómúzeum-látogatással egybekötött utazás volt népszerű idén.

Az ajánlatok népszerűségéből az látszik, hogy a rugalmasság, lemondhatóság igénye és a megfelelő ár-érték arány továbbra is vezető tényezői egy-egy vásárlói döntésnek, hiába van lecsengőben a pandémia. Éppen ezért a vásárlást a Bónusz Brigád és a GKID közös kutatásában résztvevők 84 százaléka akciókat, kuponokat, kedvezményeket kínáló oldalakon tervezi, mert úgy gondolják, hogy itt találkozhatnak a legkedvezőbb árakkal.

Élményeket szerezni

Az utazások mellett idén nagy szerepet kaptak az egy napos vagy akár csupán pár órás feltöltődések is. Érdekes, hogy a legkedveltebb élmények mindegyike vízhez kötődik: a legnépszerűbb egy dunai vacsorával egybekötött városnéző hajózás volt, egy évek óta népszerű gasztro-wellness is maradt a top3 élményben. Emellett egy balatoni vitorlázás és egy Tisza-tavi repülés volt a legnépszerűbb élmények között 2022-ben.

Az oldal által kínált szórakozási lehetőségek közül Sebestyén Balázs Gyertek át! c. műsorára beváltható bónuszok bizonyultak a legnépszerűbbnek, sok Bónusz Brigád vásárló akart részese lenni a Balázs nappalijában zajló őrületnek.

A kulináris élményeket is keressük, borkóstoló, japán, mexikói és a klasszikus konyha kedvelői vásárolták a legtöbb bónuszt a Bónusz Brigádon.

Lényegében az önmagunk kényeztetése miatt az élménykategóriába tartoznak a szépségápolási kuponok is: a legnépszerűbb a fogfehérítő kezelés, a különböző masszázsok és day spa programok.

Pénzügyi tervezés karácsonykor is

Természetesen, akik időben ébrednek, már a karácsonyi időszakra vásárolnak: a Bónusz Brigád Black Friday ajánlatának napjain háromszor annyian vásároltak, mint a tavalyi novemberi akció alkalmával és az akciókról értesítő hírlevélre is kétszerannyian iratkoztak fel mint 2021-ben: ez is azt támasztja alá, hogy idén egyértelműen a pénzügyi tudatosság, az előre tervezés válik fontossá a karácsonyi ajándékok beszerzése során. A legnépszerűbb ajánlat egy múzeumi tárlatvezetés lett, a második helyen a szintén évek óta népszerű karácsonyi ajándék, a fotókönyv végzett. Ha nem az egyes bónuszok, hanem kategóriák népszerűségét nézzük, akkor az utazási kuponok pedig összességében 2021-hez képest sokkal nagyobb arányban vonzották a vásárlókat. A Bónusz Brigád idei Black Friday akciójában a tavalyihoz képest átlagosan másfélszer nagyobb kosárértékkel vásároltak mindazok, akik már jó előre készülnek az ünnepekre.

Vezet a tudatosság

Sokan már régóta gyakorolják, mások most kezdenek ismerkedni a pénzügyi tudatossággal, az okos beosztással – ez egy olyan hasznos tudás, amit a fogyasztói társadalom jó része elfelejtett. A pénzügyi tudatosság fejlődését jelzi az is, hogy a Bónusz Brigád idei abszolút legnépszerűbb bónusza az ajándékkártya lett – ezt azt jelezi, hogy az emberek már nem akarnak felesleges, nem vágyott dolgokat adni a másiknak – erre már nincs keret és igény.

Lépéselőnyben van, akinek a tudatosság, a vásárlói döntések előtti megfontoltság és a termék vagy szolgáltatás alapos körbejárása már automatikus – abban biztosak lehetnek a vásárlók, hogy a Bónusz Brigád csupa pénzügyileg tudatos ajánlatot kínál, miközben igyekszik a mindennapok örömeit is megtartani az életünkben.