Erősödött az év első öt hónapjában a turizmus, a bővüléssel párhuzamosan egyre több úti célon sikerült csökkenteni a szezonalitást, és a forgalom területi koncentrációja is enyhült - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség a legfrissebb statisztikai adatokról az MTI-nek. A szállodaszövetség az eddigi eredmények alapján idén is rekord eredményekre számít.

    A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett adatai szerint májusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,6, a belföldi vendégek által eltöltötteké 7,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma ezzel 7,5 százalékkal haladta meg a tavaly májusit az áprilisi 0,8 százalékos visszaesés után.
    Az MTÜ kiemelte: az év első öt hónapjában az ország minden részében nőtt a vendégforgalom. Ez arra utal, hogy mind több desztinációban sikerül csökkenteni a szezonalitást és a forgalom területi koncentrációja is enyhül. Ez a kormány által elfogadott Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 egyik kiemelt törekvése - írták. A Balatonnál a sokszor változékony időjárás ellenére is kétszámjegyű idén a növekedés, a térség egyre inkább négy évszakos úti céllá válik. 
    Elemzésük szerint az első öt hónapban a TOP 10 küldő ország közül az Egyesült Királyság kivételével minden országból töretlen a bővülés, sőt Románia esetében ennek üteme kétszámjegyű, 16 százalék volt. Kiemelkedő, hogy január-májusban az elsőszámú küldő piacról, Németországból is 7,1 százalékos bővülést mértek, a tavaly megindult növekedés továbbra is tart. A több mint egy éve folyamatosan bővülő orosz vendégéjszakák számának 2018. január-májusban mért 6,5 százalékos emelkedésével Oroszország az 5. helyen áll a küldő országok toplistáján.
     Közölték: Budapest első öt havi turisztikai teljesítménye is kedvező, az összes vendégéjszaka-szám 4,6 százalékkal nőtt, a külföldi forgalom 3,5 százalékkal, a belföldi forgalom pedig kiugróan, 12,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.
    A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége a május végéig elért teljesítmény alapján idén is rekorderedményekre, bevételekre számít, amiben várhatóan az eddigieknél nagyobb szerepe lesz a belföldi vendégforgalomnak, a fővároson kívüli szállodáknak - írták.     Hozzátették, hogy az áprilisi kisebb megtorpanás után májusban ismét erősebb kereslet mutatkozott a magyarországi szállodák iránt, minden régióban. A belföldi vendégfogalomban jelentős szerepet játszó SZÉP-kártya felhasználás 3,7 százalékos növekedéssel 6,143 milliárd forintot tett ki május végéig, ami a magyar vendégek által fizetett szállásdíjbevétel 20,6 százalékát adta.
    Nemzetközi összehasonlításban a magyarországi szállodák első öthavi teljesítménye nagyon kedvező: az egy kiadható szobára jutó szobaárbevétel (Revpar mutató) 55,3 euró lett, ami a kelet-közép-európai - Ausztria, Csehország, Magyarország, Szlovákia, Lengyelország - régióban a második legmagasabb volt a 67,4 eurót elérő osztrák szállodák után - ismertette a szállodaszövetség.

 

mti