A február 21-i Idegenvezetők Világnapjával kezdetét vette az új budapesti turisztikai évad, melyet a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) rendezvényén nyitottak meg. Az eseményen a főváros idegenforgalmi helyzetének ismertetése mellett értékelték a kamara eddigi válságkezelő kezdeményezéseit, valamint bemutatták BKIK által szervezett hagyományos budapesti rendezvénysorozat február végi programjait is.

A BKIK Kereskedelmi Tagozata által összesített adatok szerint a turizmus területén Budapest a legnagyobb vesztese a 2020 márciusa óta tartó pandémiás időszaknak. A járványidőszakot megelőző év rekordteljesítményével szemben a COVID elleni védekezéshez kapcsolódó hazai és nemzetközi korlátozások egyes turisztikai szegmensekben akár 50%-ot is meghaladó visszaesést eredményeztek. 2020-ban országos szinten a belföldi vendégéjszakák száma például 40%-kal, a külföldieké közel 80%-kal, Budapesten a belföldieké közel 60%-kal, a külföldieké 80%-kal maradt el a 2019-es adatoktól. 2021-ben a fővárosba az országosan mért 46%-os csökkenéshez képest még kevesebb külföldi vendég érkezett: ez a szám több mint 50%-kal maradt el az előző évitől. Az idegenforgalom visszaesése különösen nehéz helyzetbe hozza a vendégek ellátásában részt vevő budapesti szolgáltatókat, így az attól igen nagy mértékben függő idegenvezetőket is.

„A kamara által összesített, a pandémiás időszak két évét érintő adatokból kitűnik, hogy a fővárosi turisztikai szektornak hosszabb távon kell nélkülöznie a külföldi vendégeket. Nincs időnk várni, tovább kell dolgoznunk azon, amit a szektor adózási könnyítésein és a célzott pályázatokon túl a kormányzat már korábban kezdeményezett: a belföldi turizmussal kell pótolnunk az elhúzódó kiesést, hogy az iparágban dolgozó, még működő szolgáltatók, köztük az idegenvezetők talpon maradhassanak” – mondta el Szatmáry Kristóf, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara tiszteletbeli elnöke.

A BKIK tavaly elindított #újranyitvaBP elnevezésű programja is ezt a célt szolgálja. A kezdeményezés során a vendéglátóhelyi fogyasztás ösztönzése mellett a turizmus fővárosba irányítására is akciót indítottak, amelynek keretében több száz vidéki egészségügyi dolgozót utaztattak Budapestre. A kamara továbbá szakmai ajánlást fogalmazott meg a COVID-19 fertőzés veszélyét csökkentő légsterilizáló eszközök használatával kapcsolatban is: többféle készülékbeszerzési kedvezményt biztosít a vállalkozásoknak és önkéntes tagjainak.

A BKIK és idegenvezetői által 2003. óta évente megrendezett, az Idegenvezetők Világnapjához kapcsolódó hagyományos programsorozat kiemelt célja Budapestet népszerűsítése a belföldi utazók körében; fókusza azonban nem a klasszikus látványosságok, hanem a város kevésbé ismert kincseinek bemutatása. A tavaly online is óriási érdeklődés mellett megtartott vezetett túrák helyét ebben az évben az élő séták és változatos eszközökön szervezett utak veszik át. A Volánbusz Zrt. stratégiai partnerségével összeállított programsorozaton február 24. és 27. között az érdeklődők a buszos és hajós kirándulások mellett városnéző villamossal utazhatnak Óbudától Kelenföldig, sétán ismerhetik meg a régi pesti kereskedő belváros mindennapjait, az erzsébetvárosi Csikágót, izgalmas épületbejáráson vehetnek részt a Zeneakadémián, a Szépművészeti Múzeumban, a Dreher Sörmúzeumban vagy az Unicum Házban.