Az emberek bezárkóztak otthonaikba, a határokat lezárták. Szállodák és éttermek állnak üresen, a turizmus és vendéglátás szektora soha nem tapasztalt helyzetbe került. Az idei év biztosan egy olyan mélypontot jelent ezen a területen, mely óriási kihívás elé állítja a szakembereket. Hogy mit jelent ez a mindennapokban, és milyen megoldások enyhíthetik a kialakult helyzetet, nehéz megmondani. Flesch Tamással, a MSZÉSZ (Magyar Szállodák És Éttermek Szövetsége) elnökével beszélgettünk.

A COVID–19 immáron hónapok óta szedi áldozatait. De nem csak az egészségügyet érte eddig nem tapasztalt csapás, hanem a gazdaságot is. Jellemzően, ahogy a világ más országaiban, hazánkban is elsősorban azokra a szektorokra gyakorolt hatást, melyek főképpen a közösségi érintkezés színterei. Az államilag eszközölt intézkedések tehát főként a turizmus és a vendéglátás szereplőit érintik, de kétséget kizáróan a kapcsolódó ágazatok működésére is befolyással van. Azok a kérdések, amik a munkavállalóktól és munkáltatóktól szinte napi szinten megjelennek a különféle internetes platformokon, és azok a történések, amiket meg kell élni, egy roppant összetett közgazdasági helyzetet mutatnak. A szektor különböző területein teljesen eltérő mértékű, és nagyságrendű problémákkal kell megküzdeni, és nyilvánvaló tény, hogy a helyzet megoldását csakis higgadt, hosszú távú gondolkodással lehet kieszközölni. Magyarország egyik legjelentősebb értéket teremtő szektora a turizmus, mely most komoly kihívásokkal küzd.

 

- A turizmus Magyarország egyik húzó ágazata. Mire számíthatunk ebben az évben a globálisan bekövetkezett vírushelyzet kapcsán?

- Nem volt még ilyen helyzet, ez teljesen más, mint a 2008-as gazdasági válság. Most alapjaiban rendeződik majd át a turizmus is, nem onnan folytatjuk, ahol márciusban abbahagytuk. A szállodák fokozatosan, lassan fognak csak újranyitni, mivel a vendégek biztonságérzete, bizalma is lassan fog újjáépülni. Bízunk benne, hogy a belföldi forgalom nyáron elindul, s ősszel már a rengeteg elmaradt rendezvény és konferencia közül is több megtartására sor kerülhet, de ez nyilvánvalóan a járvány alakulásától függ.

- Összességében elmondható, hogy körülbelül 25 ezer turisztikai ágazatban működő vállalkozás gazdasági működésére van hatással a COVID-19. Mik lehetnek a helyes lépések a károk enyhítésére?

- A szállodák esetében nincsen sok választás. Vendég nincs, kiadások vannak. Minden hotel minimalizálta kiadásait, de a bérköltség még így is a mostanim, csökkentett összköltség 70-80%-a. Nulla bevétel mellett ez hatalmas kiadás, és most a legfontosabb a munkaerő megtartása lenne, hogy az újrakezdés zökkenőmentes legyen. Ahhoz, hogy minél több munkavállalót lehessen megtartani nélkülözhetetlen az állami támogatás.

- A turizmus és szállodaipar rohamosan fejlődő ágazat, amibe az utóbbi években rengeteg erőforrást helyeztek. Mennyire veti vissza a fejlődést a vírushelyzet, és mi az, ami továbbra is pozitív tendenciát mutat?

- Rengeteg beruházás leállt, s ki tudja, újra tud-e indulni. Sok szálloda fejlesztésekbe kezdett, amiket most valószínűleg nem tudnak majd befejezni. Pozitív tendencia most nincs.

- A turizmus szektorban nem csak a vendéglátóhelyek és szállodák érintettek. Mik azok a kapcsolódó üzletágak, melyeknek működését befolyásolja a helyzet?

- Rengeteg ilyen cég, beszállító van. Például rendezvényszervező cégek, utazási irodák, idegenvezetők, rendezvénytechnikai cégek, alapanyag beszállítók, konyhatechnológiai cégek, stb. Sok vállalkozásnak az értékesítésből származó árbevétele több mint 80-90%-ban kapcsolódik szállodákhoz, éttermekhez.

- Mit tehetnek a szállodák ebben a helyzetben, mik lehetnek azok a lépések, amik mérsékelni tudják a forgalomkiesést?

- A forgalomkiesést mérsékelni nem lehet. Erre nincs ráhatásuk a szállodáknak. Vendég nincs, és semmilyen kampánnyal nem is lesz most.

- Van-e bármiféle akcióterv, koreográfia erre a helyzetre, és folyik-e párbeszéd az állami szervek és a szakma szereplői között? Ha van, mi az?

- Most legfőbb feladat a munkaerő megtartása, ami csak állami támogatással lehetséges. Mivel a vírus lefolyása bizonytalan, így majd akkor lehet akciótervet kialakítani, amikor látjuk, hogy májusban, vagy augusztusban lesz vége. Nyilván egy jelentős forgalomélénkítő kampány kezdődik, amikor a járványnak vége. Várhatóan a belföldi turizmus fog megindulni először.

- Nem csak az általános turizmust, hanem a konferencia- és rendezvényturizmust is érinti a probléma. Mik lehetnek az áthidaló lehetőségek?

- Áthidaló lehetőségek sajnos most nincsenek, mert rendezvényeket nem lehet most tartani.

- Rendkívül fontos a marketing szerepe. Az utóbbi években felépített nemzetközi elismerésünket milyen eszközökkel lehet fenntartani?

- Most csak minimális nemzetközi marketingre van szükség, mert úgysem jönnek a külföldi turisták. A marketingtevékenység akkor lesz fontos, amikor már megint lesz bizalom, biztonságérzet - amikor elmúlik a járvány.

- A vírus levonulása után mennyi időt fog igénybe venni a szektor újraéledése, és okozhatja-e ez a belföldi turizmus fellendülését?

- A szállodaiparnak évek kérdése lesz, mire vissza tudnak arra a szintre állni, amiről a mélybe zuhantak. Várhatóan át fog alakulni a turizmus, az utazási szokások, így teljesen bizonytalan, hogyan fog ez a szállodákra hatni.

- A MSZÉSZ milyen segítséget tud nyújtani a szektornak, és mennyire írta fölül az eddigi célokat, elképzeléseket a mostani szituáció?

- A Szövetség alapvetően lobbitevékenységet végez, emellett jelenleg most munkajogi anyagokat készít, rendeleteket értelmez, tájékoztatja a tagszállodákat.