Napi három koncerttel, balatoni borokkal, kézműves ételekkel várja a látogatókat a Rozé, Rizling és Jazz Napok július 7-től tíz napon át Veszprémben - közölte a rendezvény szerdai Veszprémi sajtótájékoztatóján a fesztiváligazgató.

    Mészáros Zoltán elmondta, hogy a Rozé, Rizling és Jazz Napok, a VeszprémFest kísérőrendezvénye, július 16-ig várja a jazz kedvelőit magyar előadókkal a veszprémi Óváros téren. Elsősorban a vokális jazz fiatal, pályakezdő képviselőit hallhatja majd a közönség.

    Mészáros Zoltán kitért arra, hogy a fesztivált hét évvel ezelőtt egy helyieket megszólító ingyenes rendezvénynek szánták, mára azonban mintegy 40 százaléka a látogatóknak nem helybéli, ami azt jelenti, hogy komoly vonzerőt jelent a turisták számára is.     

    A fesztiválra harminc borász hozza el borait, főként a balatoni régióból, vendégként pedig a móri borrégió mutatkozik be. Kézműves sajtokat, sonkát és csokoládét is lehet majd kóstolni az ingyenesen látogatható fesztiválon. 

 

mti