A túlszámlázó V. kerületi pubból 13 embert állítottak elő, akik a gyanú szerint hárommilliós kárt okoztak az elmúlt másfél évben.

A szombat éjféli akcióban a kerületi rendőrök a társszervekkel együtt ellenőrzést hajtottak végre egy V. kerületi, Váci utcai pubban. Tetten érték az alkalmazottakat, amint két turistánál jóval az általuk ténylegesen fogyasztott érték felett számláztak – derül ki a rendőrség közleményéből.

Az elmúlt másfél évben ugyanazon a helyen hasonló módszerrel legalább 19 külföldi turistának számláztak ki jóval a fogyasztott érték feletti összeget. Az okozott kár meghaladja a hárommillió forintot.

Példaként említették, hogy a nyomozás adatai szerint január 23-án éjjel egy koreai férfinak a szórakozóhelyen a fogyasztása után 623 ezer forintos számlát állított ki a pincér. Miután a turistánál nem volt ennyi pénz, elkérték a férfi útlevelét, bankkártyáját és egy bankautomatához kísérték, hogy kifizesse a "fogyasztás" összegét. Egy másik vendég pedig 250 ezer forintot fizetett két gulyáslevesért, egy üveg borért és két sörért.

Miután elfogták őket, a tulajdonost és a 12 alkalmazottat előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi rendőrkapitányságára, ahol csalás és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, majd a nyomozók négy férfit őrizetbe vettek és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.