A szakácsverseny kétnapos európai selejtezőjén a magyar csapat már elvégezte a munkát, kedden viszont a Bociuse d’Oron hagyományosan erős északi csapatok lépnek a versenyboxba.

Hamvas Zoltán hétfő este elmondta, hogy idén a vegetáriánus ételek zsűrijében vett részt, ennek alapján megállapította: "amit elterveztünk és begyakoroltunk, ami a versenytémánk volt, azt sikerült megvalósítani".

Mindenesetre a mezőny második fele majd csak a második napon versenyez, így csak kedd este derül ki, melyik csapatoknak sikerült a 2019-es lyoni világdöntőbe jutniuk.

A Bocuse d'Or európai mezőnyében öt ország csapata mindig erős teljesítményt nyújt, öt-nyolc nemzet alkotja általában a középmezőnyt, néhány kevésbé sikeres résztvevő előtt - emlékeztetett a Hamvas Zoltán, hozzátéve: noha nem kóstolhatta mindegyik fogást, és korai lenne még jósolni, a hétfőn látottak alapján mégis arra számít, hogy Pohner Ádámnak sikerül a továbbjutás.

A több mint ötórás szakácsverseny résztvevőinek a gasztronómiai hagyományáról ismert Piemonte tartomány klasszikus termékeit is fel kell használniuk, például a Castelmagno sajtot, Fassona Piemontese marhafilét, Sant'Andrea típusú Baraggia Biellese e Vercellese rizst, valamint piemonti borjúmirigyet. A versenyzők egy kötelezően felhasználandó, "meglepetés" alapanyagot is kaptak, amelyről csupán a döntő előtti napon derült ki, hogy a spagetti lesz.

Fotó: Designfood/Fekete Antonio

Hamvas Zoltán és a csapat már korábban látott árulkodó jeleket, hogy esetleg egy tésztaféle lesz a meglepetés alapanyag, mert már három napja kiderült, hogy lisztet nem lehet majd bevinni a versenyre. "Ekkor bennünk is felsejlett, hogy nem azért van-e így, mert lesz valamilyen tésztás dolog" - árulta el.

Hamvas Zoltán felhívta a figyelmet a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködésben a versenyen felállított magyar standra is, amely "Magyarország legjobb arcát" mutatja be a világ vezető gasztronómusainak, konyhafőnökeinek, szakíróinak; az első nap visszajelzései alapján nagy sikerrel.

Mint azt korábban megírtuk, a magyar csapat ételei a következőképpen álltak össze:

  • Vegetáriánus tányér: Castelmagno sajttal, tojássárgája krémmel, spárgával, vargányával, barnavajas kenyérrel és castelmagnós sajtos morzsával töltött "tojáshéj" – ebbe a töltelékbe került bele a meglepetés alapanyag, azaz a spagetti. Sáfrányos burgonyapüré, paradicsomos tarte. Feketekenyér padlizsánnal töltve. Póréhagyma-spárga tekercs, mogyorómajonézzel. Zöldségsaláta lila spárgával, édesköményzöldes tápiókával, marinált uborkával, gombával és szezonális zöldségekkel. Petrezselymes-pórés velouté.


Fotó: Designfood/Fekete Antonio

  • Hústál: Bélszín sült zellerkrémmel és vargányamozsával, rókagomba. Borjúbríz citromos kakukkfűvel, égetett zellerbe tekerve, szarvasgomba. Cékla karamellizált hagymával. Karalábé borsóval és petrzselyemmel. Kacsamáj almával. Vargányás jus tokaji aszúval és kakukkfűvel. Petrezselymes rizottó  vadspárgával és rókagombával.

Fotó: Designfood/Fekete Antonio

A többi csapat ételeit figyelve, egyelőre mindenki verhetőnek tűnik. Meglepően volt, aki bevállalt egy felfújtat, amely versenykörülmények közt nem egy egyszerű vállalkozás, és a briósválasztás is izgalmasnak tűnt. A túlságosan egyértelmű nemzeti jellegű brit wellingtonnal vagy a holland tulipános forma tobzódásával talán a két csapat viszont túllőhetett a célon. Mindemellett a spagetti felhasználásában sem vettünk észre különösen sok fantáziát. Az meg egyenesen a fantázia ellentéte volt, hogy a tavalyi győztes amerikai csapat bizonyos arculati elemei visszaköszöntek, mind az izlandiak ferdén álló tartóelemein, mind a németek köretében, persze mindkettőt alaposan megváltoztatták, de azért jól azonosíthatóak voltak. Az igazi izgalom viszont még kedden lesz, hiszen akkor lépnek a versenyboxba olyan nagyágyuk, mint a dánok, a norvégok, a finnek, de akár az olaszok is tudnak meglepetést okozni, akik otthon biztosan bizonyítani akarnak.

Persze a többi csapat sem akar kevésbé győzni, hiszen a világ leghíresebb szakácsversenyén Európából 20 országból jutottak be ide a csapatok, de csak tízen juthatnak tovább a 2019-es lyoni világdöntőre. A hétfői versenynapon Magyarország mellett Lengyelország, Belgium, Izland, Németország, Hollandia, Spanyolország, Franciaország, Svájc és az Egyesült Királyság szakácsa főzött. Kedden Oroszország, Svédország, Horvátország, Finnország, Norvégia, Dánia, Olaszország, Bulgária, Észtország és Törökország száll versenybe.

Fotó: Designfood/Fekete Antonio

A zsűrit idén Széll Tamás vezeti, aki a magyar szakácsok között elsőként 2016-ban Bocuse d'Or Europe győztese lett, majd a 2017-es lyoni világdöntőben a negyedik helyezést szerezte meg.

Hétfőn a keddi versenyre is kiderült már a titkos elem, amely ugyancsak spagetti, de ezúttal az N°7-es. Kedden este tehát már sokkal okosabbak lehetünk. Addig pedig szoríthatunk Pohner Ádámnak, Csillag Richárdnak és Vomberg Frigyesnek.

Fotó: Facebook / Bocuse d'Or