Tetováltséf
Rövid idő alatt húszezer like-ot kapott a facebookon Serényi Zsolt – A tetovált séf, aki éttermek koncepciójának kialakításával foglalkozik, a barbecue a mániája, és szerinte 2015 a műfaj indulóéve lesz itthon. Vízilabdázott, és kipróbált sok mindent a vendéglátásban, tetoválásainak mindegyikét pedig feleségének köszönheti. A Terminal Étterem és Bár új konyhafőnökével beszélgettünk barbecue-ról és az egyszerűség diadaláról.

A Terminalt nem feltétlenül azonosítaná az ember azzal a hellyel, ahol rusztikus egyszerű ételeket szolgálnak fel.  

Miért? Én bárhol el tudom képzelni. Amúgy is azt szeretem ha nem kicsi, hanem nagy a koncepció, és itt most egy elég erős koncepció-váltásban van részem.

Ennyire új nálunk a stílus?

Én hiszek ebben a műfajban, mert feladat van vele, évek óta így készítek ételeket. A barbecue éttermi szinten nincs megvalósítva itthon, a Terminalban viszont meg lesz. Magas színvonalon működik ugyan, nagyot lendült, de egyelőre nem magas minőséget nyújtó étteremben. Ez lesz az első ilyen hely itthon. Marinált lazac 12 órán át pácolva, guacamole salátával; borjúhússal töltött rántott palacsinta, zöldalmás céklasalátával, vagy paprikás krumpli - házi kolbász: ez pár új tétel a megújult konyhafőnök ajánlatából, az új választékból. A szomszédos Fröccsteraszon egyébként egyszerűsített grill ételeket fogunk árulni, ami ugyanúgy minőségi lesz csak kicsit szimplább és olcsóbb. Amíg az étteremben 2400 forint lesz egy marhaburger, addig ott 1000. A berendezés egyik darabja pedig, a smoker már megérkezett… A barbecue lesz itt a gerinc, a stílus ezzel egy elegáns környezetbe kerül be, ahol felszogálás van. Egyébként a marhaszegyet elkészíteni a legnagyobb kihívás, vagy a sertéslapockát, ami egyben van a tarjával.

Mi a fő különbség a grill és a barbecue között?

Más a hőmérséklet itt mint a grillnél, ami elég fontos mivel másképp is készül el vele a hús. A grill az amikor frissen sül alacsony hőmérsékleten a hús a rácson, ami lassan - 120-140 - fokon – az pedig a barbecue. Nagy különbség van a direkt tűz és az indirekt tűz között. A füst itt egy fűszer, és a jó fa nagyon fontos. A legjobb fafajták az USA déli államaiban elérhetőek, ilyen például Texasban a texasi tölgyfa, vagy a Hikori fa.

Más - és más fafajta való a különböző húsokhoz?

Igen, a sertéshez például almafa passzol, ami remek ízkombinációt ad. Itthon leginkább csert, tölgyfát, bükkfát, gyertyánt használunk. De nem mindegy az sem, hogy hidegen, vagy melegen akarunk füstölni. A tölgy az, ami jobban illik ide, vagy például a pekán-dió, szőlő tőke, a meggyfa. Sokféle füst van, és nem mindegy, hogy az milyen: a füst az egyik lényege a dolognak, és a minősége az, ami nagyon fontos. A blue smoke - vagyis
a kék füst egyáltalán nem káros. A barbecue egyszerű, őszinte - az egyszerű ételek szerintem a legjobbak. Ami még nagyon fontos, az a tűz összetartó ereje. Nem csak ételt készíteni lehet rajta, a tűz összehoz: ez a barbecue ősi gyökere.

Összejön az a vagány tetovált stílus, amit képviselsz és a konyhafőnökség?

Negyven és fél éve még nem nagyon volt ennyire elterjedt a tetoválás sem, ma már a tetováló művészet is sokat változott, nem annyira feltűnő, jobban beépült a köztudatba. A minőségi tetoválásban sok jó művész van. Úgy van ez, hogy a tetoválásaimnak köszönhetem a feleségemet. Előbb volt tetoválásom és utána feleségem, ugyanis ő készítette mindet. A tetoválás-készítése egy beszélgetős műfaj és mire elkészült az összes, elvettem feleségül. Egyébként én a gyerekzenét is szeretem, nem csak a rockzenét. Kicsit exhibicionista vagyok, de egyszerű és elérhető, mint a barbecue.

Te magad a szabad tűzön készített ételeken kívül szoktál mást is enni?

Ritkán veszem rá magam, hogy elmenjek egy helyre. Viszont, amit nagyon szeretek, az a pho, van, hogy kétszer is eszem belőle egy nap.
Az a fontos szerintem – mint mindenben – hogy tudjak olyat csinálni, amit szeretnék. Én pedig szeretnék olyat csinálni, amit szívesen eszem magam is mindennap, és egy étkezésből a legtöbbet kihozni. Egyébként sok fiatallal dolgozom együtt, a séfhelyettes például sok mindent jobban tud nálam, de nagy előny, hogy fiatal, nyitott, még nincsen feltétlenül kőbevésett értékrendje, és érdekli amit csinálok. A stílus biztos, hogy nagyon előre fog szaladni, divatos lett ugyanis, és rengeteg lehetőség van benne.

Miért szereted ennyire így készíteni az ételeket, mi az a plusz, amit ad?

Dolgoztam francia étteremben, bajor étteremben, több szállodában is, amerikai bisztróban…a barbecue nálam a csúcspont, minden tapasztalatom ebben teljesedik ki. Azért szeretem, mert tágítható a technológia és minden elkészíthető. Például a gázt is jól kell tudni kombinálni a fával. A jó alapanyag a fontos és az állandó hőmérséklet, a gyakorlás, és a fűszerezés, a mártás nem annyira. Nem attól grill, vagy barbecue az étel, hogy milyen mártással tálaljuk fel. Fontos, hogy egy ország gasztronómiája ismert legyen és elfogadott, a hétköznapi embereket azonban az egyszerű dolgok érdeklik, azoknak kell jó minőségűeknek lenniük elsősorban. Az evés fontos örömforrás, a csúcs helyek azonban
a szakmának főznek. Én a minél több embert elérő minőségi gasztronómiában hiszek. Rengeteg örömet okoz, amit csinálok, az emberek pedig kíváncsiak arra, mit készítek. Ha ízlik
a vendégnek és örülnek neki, az olyankor egy jó pillanat. Egymást kell segíteni, hogy minél jobban megismertessük a műfajt, hiszen az nekem is jó, ha egy másik helyen jó az étel. Ez az év fontos barbecue induló év lesz. Jó értelemben egyszerűsödik minden. Ma az egyszerűség diadalát éljük.

 

Érdekességek a nyílt tűzön való ételkészítésről

Amerikában német hentesek honosították meg a grillhez szükséges vágási technikát és az ételeket, innen ered a kolbász grill-ételekben való népszerűsége. Másképp vágják ugyanis mindenhol a húst. Itthon az alapanyag jó, a vágás viszont nem mindig alkalmas, „de ha a hentest megkérjük, akkor szívesen megcsinálja a vágást úgy, ahogy szeretnénk.” A tipikus barbecue ételek a marhaszegy, a sertésoldalas, a tépett hús, és a marhaoldalas. A legnagyobb kihívás a szegy és az oldalas. A grill ételek pedig a steak, a hamburger, vagy épp halak faszénnel. Ezek az ételkészítési módszerek egyébként az USA-ban alap kategóriák, olyanok, mint nálunk egy kifőzde, rengeteg helyen lehet kapni - a csúcsgasztronómiában is, ahol külön kritikák és ajánlások is elérhetőek” – mondja Serényi Zsolt - a Tetovált séf a műfajjal kapcsolatban.

 

(Chef&Pincér - 2015. májusi szám)