A 67 Étterem & Bistro séfje a Bocuse d’Or történetében igazi veteránnak számít, aki a döntőkben eddig mindig ott volt a dobogón. Sosem az első helyet tűzte ki magának, hanem a szakmai előrelépést. 

Míg ő eredetileg építész vagy katonatiszt pályát választott ­volna, nevelőszülei nyomására lett szakács, de mind a mai ­napig ­hálás nekik ezért. Bár az első év nagyon nehezen indult, aztán belejött, és ma már nem is foglalkozna mással. Móron volt tanuló a Bormúzeum étteremben, amely egy családias hely, így harmadikos korára a ­tanulóhetén már egyedül is el tudta vinni a konyhát. Ezután Mór legjobb éttermét célozta meg, a Fogadó az Öregpréshez, ahol ­végül hét évet húzott le.

Mint azt lapunknak korábban elmesélte, némi csalódás után úgy döntött, hogy inkább egyet hátrébb lép a vezetői poszttól, nem akar konyhafőnök lenni, és beáll inkább egyszerű szakácsnak, de míg Siófokon az állásinterjún még szakácsnak vették fel, már séfhelyettesként kezdett dolgozni, három hónapra ­pedig úgy hozta az élet, hogy megint séf lett. Ezt egyfajta sors­szerű elemnek élte meg, és innentől már nem is maradt meg hátul. Siófok után Szlovákiában is dolgozott, míg el nem jutott Székesfehérvárra, a 67 Étterem & Bistro séf pozíciójába.


Fotó: Fekete Antonio / Designfood Antonio Photography

Szerinte vele egy más stílust kapott az étterem. Fontossá vált, hogy az alapanyagok tekintetében megpróbálják felvenni a versenyt a nagy budapesti éttermekkel. A technikai feltételeik pedig ugyanúgy adottak. Emellett előtérbe kell helyezniük, hogy valóban felemeljék a vidéket, a vidék konyháját, és nem fő­városiasan főzni. A Bocuse d’Or történetében igazi veteránnak számít, hiszen eddig háromszor volt harmadik, de egészen addig nem csalódott az eredménnyel, amíg érzi magán a fejlődést, így a korábbi harmadik helyezéséhez képest a legutóbbi sokkal jobb lett.


Fotó: Fekete Antonio / Designfood Antonio Photography

 Számára nem is az első helyezés jelentette volna a győzelmet, hanem, hogy mindig előrébb tudjon jutni. Ráadásul tudja, hogy a továbbjutás milyen óriási elkötelezettséggel járna: „Vajon, ha a hat induló versenyző a szívére tenné a kezét, akkor hányan mondanák azt, hogy tudták volna vállalni, amit Széll Tamás végigcsinált mentálisan, fizikailag és szakmailag?” – tette fel a kérdést korábbi interjúnkban. Most azonban a helyzet némiképp megváltozott, idén ugyanis már nyerni szeretne.

Az előző hazai Bocuse d’Or döntő után lehetősége volt Széll Tamás felkészülésébe betekinteni, amely a selejtezőn nyújtott munkájában szemmel láthatólag meg is mutatkozott.


Fotó: Fekete Antonio / Designfood Antonio Photography