Az 1983-ban Lyonban megrendezett Salon des Métiers de Bouche gasztronómiai kiállítás keretében Paul Bocuse ötlete alapján szerveztek egy szakácsversenyt, melynek koncepciója szerint minden ételt az alapoktól kellett elkészíteni. Azóta a Bocuse d’Or rengeteget változott, és a világ legrangosabb szakácsversenyévé nőtte ki magát. A 2020–2021-es versenyen Veres István képviseli hazánkat, és a Bocuse d’Or európai válogatóján elért 9. helyezéssel részt vehet a döntőben.
A Bocuse d’Or európai válogatóján, ahogy már lenni szokott, a versenyzőknek két ételt kellett elkészíteniük 5 óra 35 perc alatt. A hústéma a fürj, a haltéma az afrikai harcsa volt.
A verseny erősen skandináv fölénnyel zárult, talán kijelenthető, hogy bejött a papírforma. Az 1. helyezést Norvégia vitte el, a 2. helyezést Dánia zsákolhatta be, és a 3. helyezést Svédország kapta.
A legjobb commis díját Finnország, a haltányérnak járó különdíjat Izland, a legjobb hústálnak járó különdíjat pedig Franciaország tudhatta magáénak.
Veres Istvánnal a versenyt követően beszélgettünk.
– Ha a teljes képet akarjuk nézni, már a felkészülés sem volt zökkenőmentes, de szerintem mindenki ismeri a fennálló viszonyokat, és azt, hogy a Covid mennyi mindent felülírt.
Ha csak azt említem meg, hogy még egy hónappal ezelőtt korántsem volt biztos a verseny megrendezése, már mindent elmondtam. Ez a felkészülési időszakra is árnyékot vetett.
A tavaszi megszorítások előtt már gőzerővel készültünk a hústémával, azonban a karanténhelyzet beálltával három hónapra fel kellett függeszteni a felkészülést. A haltéma kötelező alapanyaga is a várthoz képest két hónappal később derült ki, és csak június elejétől térhettünk vissza a Hungexpo területén található Bocuse d’Or versenykonyhába, és folytathattuk a felkészülést.
Szakmailag a maximumot hoztuk ki magunkból, sőt aki ismer, tudja, hogy a legjobb nekem nem elég, hanem annál is jobbat szeretnék csinálni. Viszont a bizonytalanság inkább azt nehezítette meg, hogy lelkileg készüljünk fel a versenyre.
Magát a versenyt az első pillanattól fogva élveztük Bencével. Maga az a tény, hogy ott vagyunk a legjobbak között, az az adrenalin, ami ilyenkor felszabadul az emberben, a munka és az alkotás öröme, már magában megérte a felkészüléssel eltöltött kemény nyolc hónapot.
A versenyen pontosan azt csináltuk, amit begyakoroltunk, és amit szerettünk volna. Minden a forgatókönyv szerint ment. A közepén volt egy tízperces csúszásunk, amit a végére teljesen be tudtunk hozni. De ezt nyilván csak mi tudtuk, hiszen az időmérő edzéseken is előfordult ilyen, és nem stresszeltünk rá. Pontosan ezért fontos a felkészülés, a komoly edzés és a koncentráció, mert ha az ember mindenre felkészül, nem okoz meglepetést, vagy épp olyan stresszhelyzetet, amitől kizökkentünk volna.
Összességében – bár soha nem szoktam elégedett lenni, mert azt luxusnak tartom – nagyon szép eredménnyel tudtuk zárni ezt a fordulót. Ha pedig azt nézzük, hogy a skandinávok, franciák, svájciak mellett sikerült a kilencedik helyet elhoznunk, és ezzel kijutottunk a döntőre, Lyonba, akkor még inkább elégedettek lehetünk.
Sokan azt nem tudják, hogy ezeknek az országoknak a versenyzői nem éttermi séfek, hanem versenyséfek, óriási apparátus áll mögöttük. Úgy kell ezt elképzelni, mint a Forma-1-et: semmi mással nem foglalkoznak, csakis versenyzéssel.
A lényeg, hogy amit terveztünk, az sikerült, és kijutottunk a döntőre. Természetesen sokan segítettek abban, hogy mindez megvalósuljon, hálás vagyok Molnár Bencének (commis), Volenter Istvánnak (coach), hogy keményen dolgoztak velem, Széll Tamásnak, és mindenkinek, aki mellettünk állt. Külön köszönöm Hamvas Zoltánnak a magyar Bocuse d'Or akadémia elnökének és az egész akadémiának a támogatást és hogy kitartottak mellettünk, hittek bennünk ebben a nehéz helyzetben is.
Most egy pihenő időszak következik, ami bevallom, ránk is fér mindaddig, míg a következő verseny témáját ki nem hirdetik. Én úgy gondolom, hogy csak január végén-közepén fog kiderülni.
(CHEF&PINCÉR magazin 2020 októberi szám)
