Közel 50 hazai főzde 300 söre a 10. jubileumi Főzdefeszten

Események
Tipográfia

A hazai kézműves sörforradalom újabb fejezetét nyitja meg pénteken a 10. jubileumi Főzdefeszt. A magyar egyházi sörfőzdék termékeinek nagyközönség előtti premierjének lehetnek tanúi azok, akik kilátogatnak 2015. szeptember 11-12-13-án Budapestre a Felvonulási térre.

A fesztiválon három vadonatúj egyházi sörmárka mutatkozik be: a Zirci Ciszterci Apátság, a Bakonybéli Szt. Mauriciusz kolostor és a Székesfehérvári Püspökség. A „Főzdefeszt – Első Kézműves Sörfesztivál” Kelet-Európa legnagyobb kézműves sörszemléje és fesztiválja, amelyen a kolostori sörök mellett most további közel 50 hazai kisüzemi főzde, gerilla sörfőző majd 300 söre, továbbá 40 vadonatúj sörkülönlegessége mutatkozik be. A Főzdefeszten ott lesz egy osztrák, egy holland és egy londoni főzde is, továbbá lesz még angol, belga, cseh sörfelhozatal, és kóstolóval jelen lesznek orosz, tadzsik, ukrán és görög főzdék.

A Főzdefeszt sajtótájékoztatóján a szakmai zsűri kihirdette az Év Sörfőzdéjének járó díjat is, amelyet Monyó Brewing Co. képviseletében Németh Antal Ádám vehetett át. Ezt az elismerést 5 éve annak ítélik meg, aki az adott évben követendő példát mutatott a hazai kézműves sörpiacnak. Szombat este pedig kihirdetik „Magyarország kedvenc sörét” és odaítélik az Év Legjobb Sörcímkéje díjat is. Így a Főzdefeszt záró napján, vasárnap még mindenki megkóstolhatja a helyszínen 2015. legkedveltebb hazai sörét, s megnézheti a dizájn díjasakat is.

„Öt évvel ezelőtt azért fogtunk bele a Főzdefeszt szervezésébe, hogy megtörjük a nagyüzemi sör hegemóniáját, és elérhetővé tegyük a jó magyar kézműves sört. Négy és fél évnek és 9 fesztiválnak kellett lezajlania ahhoz, hogy az ügyünk hivatalos megerősítést nyerjen: 2015 augusztusában a Gazdasági Versenyhivatal kimondta, hogy a magyar sörkultúra a kizárólagos nagyüzemi szerződések igájában senyved, melyeknek versenykorlátozó hatásuk van. Egyben kötelezte a nagy sörgyárakat arra, hogy két év alatt húsz százalékkal mérsékeljék a kisüzemeket eddig kirekesztő, kizárólagos szerződéseiket.” – mondta el Bart Dániel főszervező. „Ez a rendelkezés újabb lendületet adhat a magyar kézműves sör terjedésének, melynek már így is számos látványos jele van.”

Az őszi Főzdefeszt legnagyobb szenzációja, hogy a látogatók tanúi lehetnek a magyar egyházi sörkultúra meglepetésszerű feltámadásának. Habár az egyház és a sörkultúra kapcsolata évezredes, pár évvel ezelőtt még senki sem gondolta volna, hogy a magyar kolostorok és egyházak sörkészítésbe fognak. Idén mégis három vadonatúj egyházi sörmárkát mutat be a Főzdefeszt.

A Zirci Ciszterci Apátság újra felépítette a monostor épületében található a 18. századi sörfőzdéjét 2015-ben, ahol az apátok saját maguk főzik modern felfogásban az első valódi magyar kolostori sört. A Bakonybéli Szt. Mauriciusz kolostor három fajta sört készíttet a Bors Serfőzdével, a Székesfehérvári Püspökség pedig újra teremtette a legendás Szt. István Portert, amelyet ismét Kőbányán, a Monyó Sörfőzdében főznek.

A már megszokott klasszikus felhozatalon túl ismét számos premierrel és újdonsággal készül a Főzdefeszt: C.C.P. - Saccharomyces Stahanovoae – Armando_Otchoa Csupor Marcival közösen juharsziruppal és nádcukorral főzött masszív 12%-os tripla india red ale-t, és a Freak Fusion Circus Ale is megkóstolható lesz a szakállas nővel a címlapján, ami a groteszk mégis élvezetes cirkuszi hangulatot groteszk, de élvezhető gasztronómiába fordítja azáltal, hogy egy füstös-kapros lágert ajánl, mely kifejezetten kerek, kellemes és könnyen iható.

Ott lesz a hétvégi fesztivál kínálatában még az Egymilliárd Megawatt, amely egy gyömbérrel dúsított nukleáris dupla IPA az Élesztő Sörműhelyből - a gyömbér bizsergeti a nyelvet, mintha 9 Voltos elemet nyalogatnánk. Az Év Sörfőzdéjének választott Monyó Sörfőzde többek között a Fukushima Heavy Water nevű premiersörével készül, ami egy zöld ételfestékkel „szennyezett”, cseresznyefachipsen érlelt, rizssziruppal és sorachi ace komlóval előállított nukleáris pale ale. Mind a két sör a környezetvédelem fontosságára és a nukleáris energia veszélyeire hívja fel a figyelmet.

Idén ősszel a legváltozatosabb a külföldi sörfőző mesterek köre. A fesztivál vendége lesz az osztrák Brew Age sörfőzde, a holland Van de Streek, Utrechtből, és limitált darabszámban kóstolót küldenek a Főzdefeszt barátai Görögországból (Nissos Beer – Tinos sziget), és a Zip’s segítségével Oroszországból, Tadzsikisztánból és Ukrajnából is.

hírlevélfeliratkozás

newsletter

tork

Chef pincer banner