Véget ért a ProWein szakvásár

Események
Tipográfia

Március 19-21. között 60 ország több mint 6.500 – minden eddiginél több – kiállítója mutatkozott be a düsseldorfi ProWein szakvásáron.

A kiállítók fele Olaszországból (1.600) és Franciaországból (1.500) érkezett, majd Németország következik a rangsorban 1.000 kiállítóval a 600 tengerentúli borász és borkereskedő, valamint az osztrák, spanyol és portugál kiállítók előtt. Az érdeklődés mindenekelőtt a világ valamennyi érdemi bortermő vidékének új boraira, valamint 300 szeszesital-különlegességére irányult. A vélhetően leghíresebb kiállító Sting volt a toszkánai Il Palagio borászatával.

2017-ben a látogatók száma is új rekordot jelentett. Összesen 58.500 szakmai látogató kereste fel 130 országból a ProWein szakvásárt. A látogatók legalább kétharmada a legfelső szintű döntéshozók körébe tartozott, és ők egyértelmű beruházási tervekkel érkeztek a szakvásárra: a látogatók közel 60 százaléka közvetlenül a szakvásáron kötött üzleteket, ill. közvetlenül a szakvásár után tervezi a rendeléseket.

A kiállítók átfogó kínálatát idén kiemelt szakmai témakörökkel egészítették ki. Ezek közé tartozik a Champagner Lounge, a bioborokkal foglalkozó Organic World,

a Mundus Vini kóstoltató vagy a fizzz Lounge. Az innovatív és rendhagyó koncepciókat a „SAME but different” különbemutató vonultatta fel.

hírlevélfeliratkozás

newsletter

tork

Chef pincer banner