Meghalt Szöllősi Mihály, az év bortermelője

Hírek
Tipográfia

Az elismert borászati szekember hétfőre virradóra hunyt el. Azt vallotta: jó bort csak kifogástalan minőségű szőlőből lehet készíteni, a pince kulcsa pedig maga a metszőolló.

„Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatom veletek, hogy Szöllősi Mihály, a pincészet alapítója, a Zsigmond Király Borlovagrend Egyesület nagymestere, 2015. év Év Bortermelője, a Magyar Bor Akadémia tagja, ez év március 7-re virradó éjszaka csendesen elpihent.” – írta a Facebook-oldalán a Szöllősi Pincészet.

Szöllősi Mihály 1949-ben született a Szolnok megyei Mezőtúron. Pályája elején agrármérnökként kezdett el dolgozni a bicskei állami gazdaságban, majd a termelőszövetkezetben. Közben elvégezte a kertészeti egyetem növényvédő szakát, s a kertészeti pályát később tanításra cserélte, tizenöt évig volt a Jávorka iskolában gyakorlati oktatásvezető. Bár kertészeti tárgyakat oktatott, mindvégig a borászat és szőlészet maradt a szenvedélye. Saját bort harminchét évesen kezdett el készíteni látó-hegyi pincéjükben, akkor még elsősorban a barátoknak, ismerősöknek. Miután sikeresen szerepelt különböző borversenyeken, 1999-ben megvásárolta Neszmélyen a Zichy grófok által 1830-ban épített, felújításra szoruló pincét, s sikere azóta is töretlen volt a ma már 35 hektáron termelt kiváló borokkal, melyek nemzetközi szinten is eredményesen szerepelnek – derül ki a Tata város honlapjáról.

Fotó: Facebook / Szöllősi PincészetFotó: Facebook / Szöllősi Pincészet

Tavaly Szöllősi Mihály, aki hat év után került újra a jelöltek közé, elnyerte a 2015-ös Év bortermelője címet a Magyar Bor Akadémia döntése alapján, s ezzel újra kiemelt figyelem irányult a neszmélyi borvidékre. Az elismerés kapcsán akkor így nyilatkozott: . Küldetésünk a neszmélyi borok világhírnevének visszaszerzése és a kulturált borfogyasztás hirdetése.”

Szöllősi Mihály többek között a Magyar Tudományos Akadémia bora címet is elnyerte, de a TOP 100 Legjobb Magyar Bor verseny második helyét is kiérdemelte, s a társadalmi szerepvállalás terén is aktívan dolgozott, ő volt a Tatai Hegyközség elnöke, valamint a Zsigmond Király Borlovagrend nagymestere, tagja az MBA-nak, s a Neszmély-Tata borút elnökségi tagja. Elkötelezettségét példázza az is, hogy részt vett a közép- és felsőfokú szőlészeti-borászati szakmai képzésekben, társadalmi rendezvényeket, szervezeteket, iskolákat támogatott, számos szakmai rendezvényt szervezett.

hírlevélfeliratkozás

newsletter

tork

Chef pincer banner