A bor Jedi lovagjai kitüntették a Matiast, az Egri Borvárat és a St. Andreát

Hírek
Tipográfia

A világ legnagyobb jótékonysági borversenyén a villányi Matias Pincészet lett az egyetlen magyar aranyérmes, de a Master of Wine-okat is tartalmazó zsűri az Egri Borvidéknek összesen öt ezüstérmet osztott ki.

Két egri pincészet is kiválóan szerepelt a New York államban megrendezett Finger Lakes Nemzetközi Borversenyen, amely a világ legnagyobb jótékonysági borversenye – derül ki az Egri Borvár közleményéből.

A versenyen 26 ország közel 4 ezer bora között mérettettek meg a magyar borok is, amelyeket a borvilág Jedi lovagjai, Master of Wine-ok és más szakértők bíráltak el. A bevételeiből rákos gyerekek táboroztatását szervezik.

Idén Magyarországról egyedül a villányi Matias Pincészet hozott el aranyérmet jégborával, ám az Egri Borvidék összesen öt ezüstéremmel lett gazdagabb. Az Egri Borvár – Tóth Ferenc Pincészet 2014-es évjáratú Egri Leánykája, a 2013-as évjáratú Egri Bikavér és az Egri Bikavér Superior, valamint a St. Andrea Szőlőbirtok 2014-es Napbor Egri Cuvée-je és a 2013-as Áldás Egri Bikavér bora kapta meg a nemzetközi viszonylatban is magasan jegyzett borverseny elismerését.

hírlevélfeliratkozás

newsletter

tork

Chef pincer banner