A HoReCa szektorban erősít a Tokaj Kereskedőház

Hírek
Tipográfia

Évi negyedmillió palackkal növekedhet a minőségi Tokaji borok eladása a hazai idegenforgalmi- és vendéglátóhelyeken.
Legalább 15%-os éves bevételnövekedésre számít a Nemzet Borászata a belföldi értékesítés területén.


A bevételnövekedésből a szőlőfelvásárlási árak folyamatos emelését finanszírozzákTöbb mint 2200 vendéglátóipari egységben lesz elérhető ezentúl a Tokaj Kereskedőház borkínálata, miután a Tokaji Borvidék termelésének közel egyharmadát adó cég értékesítési megállapodást kötött a HoReCa szektorban piacvezetőnek számító Veritas Borkereskedéssel. A 2013 óta technológiai és szemléletbeli megújulás útjára lépett vállalat arra számít, hogy 2016-ban már jelentős eredményeket érhet el prémium borainak hazai forgalmazásában, az átlagos színvonal növeléséből pedig az egész régió is hasznot húz hosszú távon  Október 1-től a Veritas Borkereskedés forgalmazza az egyetlen állami tulajdonú borászat, a Tokaj Kereskedőház Zrt. borait, melyek elsősorban hotelek és éttermek kínálatában fognak megjeleníteni.„A megállapodás áttörést jelent a Tokaj Kereskedőház értékesítési stratégiája szempontjából, hiszen eddig nem voltunk jelen ebben a piaci szegmensben. Stratégiai partnerünknek köszönhetően azonban olyan színvonalas helyszínekre juttathatjuk el borainkat a jövőben, amelyek méltóak az új portfóliónk minőségi színvonalához”- mondta Gaálné Király Enikő, a Tokaj Kereskedőház vezérigazgatója. Hozzátette: a megállapodás megkötését jelentősen segítette, hogy a Veritas borkereskedő cég menedzsmentje is hisz a Tokaj Kereskedőház által 2013-ban elindított minőségi forradalom eredményességében, amelyet a 2014-es évjáratban készített borok hűen tükröznek.A vezérigazgató szerint a partnerség jóvoltából jelentősen hatékonyabbá válik a belföldi forgalmazás, ami 2016-ban a prémium termékek esetében szignifikáns növekedést jelenthet, figyelembe véve hogy a 2013-as évjáratú aszúk is piacra kerülnek jövő év elején. Gaálné Király Enikő arra számít, hogy a megállapodás révén 2016-ban már mintegy 250 ezer palacknyi bort értékesítenek a HoReCa szektorban, a Tokaj Kereskedőház árbevétele pedig 15%-kal bővül.
A szakember hozzátette, hogy a magasabb haszonkulcsot felmutató prémiumszegmensben történő értékesítés miatt emelkedő árbevételből a Tokaj Kereskedőház a minőségi szőlőalapanyag felvásárlási árának évről-évre történő folyamatos növelését finanszírozza. Ez a stratégia a 2015-ös szüret eddigi eredményei alapján is bevált, hiszen a kellő mennyiségben érkezett be kiváló alapanyag, mert a helyi termelőknek sokkal jobban megérte a minőségi nyersanyag előállítása. A Tokaj Kereskedőház vezérigazgatója szerint a magasabb minőségű alapanyagokból előállított, a korábbinál jóval magasabb színvonalú termékekből az egész Tokaj-Hegyalja régió profitál, hiszen a minőségi borok drágábban, nagyobb haszonkulccsal értékesíthetők világszerte, így nemcsak a termelők, hanem a borászatok is jól járnak.

hírlevélfeliratkozás

newsletter

tork

Chef pincer banner