Bussay László lett az idei Borászok Borásza

Hírek
Tipográfia

A tavaly elhunyt Bussay László csörnyeföldi bortermelőnek ítélték idén a Borászok Borásza díjat, a Borászok Barátja Alkonyi László agrármérnök, borszakíró lett.

A Borászok Borásza díj eddigi kitüntetettjei egyenként megalkották a saját ötvenes listájukat az általuk javasolt nevekkel, amelyet felkérésre elküldtek a díjat felügyelő Vinum Praemium Alapítvány kuratóriumához. A beérkezett listákat a kuratórium összegezte, majd a jelölőtestületet alkotó Borászok Borászai egy kibővített kuratóriumi ülés keretében, közös megegyezéssel véglegesítették az 50 jelölt nevét - ismertették a szervezők az MTI-vel szombaton a jelöltlista összeállításának mikéntjét.
    Mint kiemelték, a listán igen erős helyet foglaltak el a tokaj-hegyaljai és villányi borászok, a szekszárdiak mellé pedig felzárkózott az Egri borvidék, ők ketten 5-5 jelölttel képviseltették magukat a 2015-ös megmérettetésben.
    Az 50 jelölt 2014. december 12-én értesült arról, hogy felkerült a 2015-ös listára, ezt követően a jelöltek az eddigi gyakorlatnak megfelelően kétkörös szavazással, egyszerű többséggel maguk közül választották meg a győztest. Az első kör után a legtöbb szavazatot kapott öt jelölt közül hozta meg a végső döntést az 50 jelölt, szintén egy-egy szavazattal.
    A döntősök idén Bodó Judit (Bott Pince, Tokaj-Hegyalja), Bott Frigyes (Felvidék), Bussay László (Zalai borvidék), Ipacs Szabó István (Vylyan Pincészet, Villány) és Karner Gábor (Mátra) voltak.
    A kibővített kuratóriumi ülésen egyúttal minden Borászok Borásza díjazott egy főt jelölt a Borászok Barátja díjra. A 2012-ben elindított díjat olyan civil személyiség kapja, aki tevékenységével kiemelkedő mértékben képviselte a magyar bor érdekeit és nagyban segítette a magyar borászok munkáját.
    A jelöltek közül a Borászok Borásza aktuális 50 jelöltje választotta ki a győztest, idén Alkonyi László agrármérnök, borszakíró, a Borbarát Magazin alapítója; Ambrus Lajos, József Attila-díjas író, szőlőbirtokos, a Food and Wine vendégszerzője, valamint Bányai Gábor Botond, a Borigo Magazin kiadóigazgatója és főszerkesztője, a Vinum Praemium Alapítvány kuratóriumának volt tagja közül.

(MTI)

hírlevélfeliratkozás

newsletter

tork

Chef pincer banner