A legjobb kávékészítő címéért versengtek

Hírek
Tipográfia

Különleges barista versenyt és szakmai napot szervezett a Shell és a Caffé Perté a töltőállomáson dolgozó munkatársak számára.

A Shell Caffe Perte verseny nyertesei

A rendezvénnyel a minőségi kávékínálatot és a szakszerű felszolgálást kívánta erősíteni a két vállalat, akik együttműködésének köszönhetőem már több mint száz magyarországi Shell töltőállomáson frissen főzött, eredeti olasz recept alapján készített Caffé Perté termékek érhetők el.

A budapesti Larus Rendezvényközpontban több mint hetven, országszerte a Shell töltőállomásokon dolgozó lelkes dolgozó mérhette össze kávékészítési tudományát az egész napos rendezvény során. Az elkészített alkotásokat az olasz kávészakértő Giuseppe Misiu által vezetett szakmai zsűri értékelte.

„Kiemelten fontos számunkra, hogy vásárlóinkat egy-egy fárasztó út során különleges és minőségi kávéitalokkal várjuk, és ezt hozzáértő kezek szolgálják fel. Ezért szenteltünk egy teljes napot a kávé tudományának, amely során a nemzetközi megmérettetések mintájára szervezett barista verseny mellett számos, a kávé készítésével és felszolgálásával kapcsolatos szakmai programmal és sok-sok meglepetésvendéggel is készültünk a Shell dolgozói számára” – tudtuk meg Juhász Pétertől, a Shell Hungary Zrt. kiskereskedelmi üzemeltetési igazgatójától.

„Nagyon jó volt látni, hogy milyen lelkesedéssel készültek a Shell dolgozói a versenyre. A tapasztalt zsűrit is meglepte a számos különleges kávé és a résztvevők professzionális hozzáállása. Úgy gondolom, ezzel a rendezvénnyel sokat tettünk azért, hogy a minőségi kávé élvezetét szakértő felszolgálás tegye teljessé a töltőállomásokon” - nyilatkozta Boda Andrea, a Caffé Perté gazdasági igazgatója.

A zsűri a salgótarjáni Kovács Krisztinát találta a legjobb kávékészítőnek, második helyezést ért el Abonyi Tamara Sárvárról, a dobogó harmadik fokára pedig Veres Renáta állhatott, aki a Dunakeszin üzemelő Shell töltőállomások dolgozója. Minden helyezettnek szívből gratulálnak a szervezők.

hírlevélfeliratkozás

newsletter

tork

Chef pincer banner