A magyar csapat utolsóként bemutatta és kiporciózta a látványos tálról a fogásokat, remélhetőleg erős nyomot hagyva a zsűri tagjaiban.

A délutáni szakasz idején a konyhaboxok előtti részről elküldték a sajtó képviselőit, és egy hosszú asztalt rendeztek be a zsűri részére, akik egy-egy pohár pezsgővel vonultak be. Ezután a svéd versenyző, Alexander Sjögren vegán tányérjával kezdve elkezdték felszolgálni a Bocuse Intézet tanulói a tányérokat, míg a szakácsok bemutatják a tálakat. Érkeztek érdekes megoldások, mint a franciák piaci ládában érkező vegán étele, vagy a japánok enyhén hatásvadász katanával kettécsapott csirkés tála.

Széll Tamás ételei utolsóként kerülnek a zsűri elé: 14.50-kor a vegán tányért mutatták be. A Gyökerek & Levelek alatt című mű középpontban egy „dió” került, amely körül található egy gombazseléből készült gyűrű, és körülötte a többi összetevő a levelek alatt. A menüben pedig fellelhető tokaji bor, tokaji ecet, tökmag, erdei medvehagyma, zeller, magyar szarvasgomba & paprika.

A csirkés-rákos étel a bresse- i csirkét és tenger gyümölcseit tartalmazó fogás a Magyar téli erdő címet kapta, és fellelhető benne tokaji furmint, aszú, mangalica sonka és szalonna, tökmag, kacsamáj, valamint paprika. Ez 15.25-kor érkezett ezüst csirkelábakkal és ezüsttojásokkal, amelyekben ugyancsak finomságra lelhetett a zsűri. A helyi csapatok elnökeinek arcát nézve nem derült ki sok, azt viszont lehetett látni, hogy sokáig kóstolgattak. 

Napközben a Magyar Bocuse d’Or Akadémia már nem tartotta tovább titokban a csapat fogásait, és közzétette az két étel összetevőinek sorát, ahogyan a Világevő című blogon a keddi napon elég keveset szereplő Jókuti András is közzétette azt a videót, amely a felkészülés során készült, és jól láthatóak rajta a fogások. A közvetítés során ugyanis nem túl sokat mutatták az amúgy Európa-bajnokként igen esélyes magyar csapatot. A szurkolókat viszont végig lehetett hallani, talán csak a japánok dobosai tudták őket némileg elhalkítani. Széll Tamáson, Szabó Kevinen és Vomberg Frigyesen mindenesetre nem látszott, hogy különösebben aggódnának valami miatt, így remélhetőleg minden olyan simán ment, mint az Európa-bajnokságon, hasonló eredményt hozva.

A keddi napon a fő mumusokkal, a skandinávok együtt voltunk, de a japánokat, a franciákat, belgákat is most tudták a magyar ízekkel összehasonlítani. Szerdán következik az Egyesült Államok, akik az előző bajnokságon ezüstöt nyertek, és most is sokan számítanak arra, hogy Thomas Keller szárnyai alatt jól szerepelhet a Mathew Peters, de lehetnek persze még olyan titkos befutók is, akikre nem számított senki.