A hatóság több mint 3,2 tonna lejárt fogyaszthatósági, illetve minőségmegőrzési idejű, jelöletlen vagy egyéb okból nem nyomon követhető, valamint penészes, erősen szennyezett és szabálytalanul előállított, vagy tárolt termék forgalomból való kivonását és megsemmisítését rendelte el, továbbá – a hibák kijavításáig –felfüggesztette az üzlet működését.

Számos, súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságot állapítottak meg a Nébih szakemberei egy fővárosi piacon működő, húskészítményeket forgalmazó kereskedelmi egységben. A bolt üzemeltetői a legalapvetőbb higiéniai és tárolási követelményeket sem tartották be.

Az egész üzletben nagyfokú rendetlenség uralkodott, az ellenőrök nagy mennyiségű, oda nem illő, használaton kívüli tárgyat – lábbelit, esernyőt, fölösleges dobozokat – találtak az egyes helyiségekben. Az élelmiszert tartalmazó kartondobozok, ládák közvetlenül a padozaton álltak, a radiátorcsövön kolbász lógott. Az elsődleges funkcióját be nem töltő, működésképtelen, és erősen szennyezett kézmosóra hulladékkal teli szemeteszsákot akasztottak.

Hasonló gondatlanság jellemezte az egységben fellelt árukészletet is. A termékek között jelentős mennyiségben voltak a lejárt fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idejű, jelöletlen vagy – dokumentáció hiányában – nem nyomon követhető élelmiszerek. Az árucikkek egy része penészes, erősen szennyezett volt, továbbá azokat a hűtési lánc megszakításával, szobahőmérsékleten tárolták, illetve, kifejezett jogszabályi tiltás ellenére, lefagyasztották. Ezen élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt összesen több mint 3,2 tonna termék forgalomból való kivonását, forgalmazásának megtiltását és megsemmisítését rendelte el a Nébih.

A hatóság a feltárt élelmiszer-higiéniai hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette a kereskedelmi egység tevékenységét. Az üzlet a súlyos élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő hibákat azóta kijavította, így – az ismételt hatósági szemlét követően – a Nébih szakemberei feloldották a tevékenység felfüggesztését.

A hatósági eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van.