Hosszú várakozás, számos lemondás, kiesés után újra elindulnak az autók országszerte, de van remény, mert amennyi kocsi eltűnt, ugyanannyi új lépett a helyébe. Vad-Horváth Zoltán főszervező szerint a Food Truck Show-k lehetnek az idei év nyertesei, hiszen erre a rendezvényre jogilag nem vonatkozik a korlátozás.

 Június 4-én, Kiskunhalason elindul az idei Food Truck szezon, aztán a guruló autók átmennek Győrbe, Budapestre és a Balaton körül is sokat megfordulnak a nyáron. A szeptemberi Kincsem Parkbéli nagyrendezvényre 50 autó készül, spanyol ételkülönlegességekkel, bepótolva az elmaradt 3 eseményt. Továbbá itt adják át a hagyományos szakmai- és közönségdíjakat is.

 

 „Rekordévünk biztos nem lesz, hiszen a szezon eleje elment, de júniusban kezdhetünk, és amit fizikailag meg tudunk valósítani, azt bepótoljuk. Jó reményekkel indulunk, hiszen a kereskedőink és a vendégek is ki van éhezve” – foglalta össze a jelenlegi helyzetet Vad-Horváth Zoltán főszervező, aki szerint a Food Truck Show a jelenlegi helyzet nyertese is lehet, hiszen a tevékenységükre jogilag nem vonatkozik korlátozás. Ez egy gasztro-piac, irányított programok nélkül.

 

S bár a kereskedők egy része már nem dolgozik, a másik része fix helyet keresett magának a bizonytalan sorsú fesztiválok helyett. Megszámlálhatatlan büfékocsi települ a Balaton és a népszerű nyaralóhelyek köré, köztük azokkal az új truck-okkal, amelyek idén vágtak bele ebbe a műfajba.

A szervező szerint a rendezvényeken tovább erősödik az egészséges ételek, vegetáriánus fogások palettája, gondolva az érzékeny vendégekre is, ugyanakkor a hamburger egy kicsit visszaszorul a kínálatból.

 

„Sajnos a naptárunk folyamatosan változik. Előfordult, hogy le kellet mondani rendezvényt, pl. Sopronban, mert olyan sokan igazolták vissza a részvételt, hogy a város vezetősége nem tartotta biztonságosnak a júniusi nyitást. De ahol vagyunk, leszünk, ott a tavalyihoz hasonlóan figyelünk a biztonságra. Érintés nélküli fizetés, előrendelő alkalmazás, fertőtlenítő pontok, és a kocsikat is távolabb helyezzük egymástól a korábbiaknál, hogy maradjon hely a sorbaállásra” – hangsúlyozta a főszervező.