Borok jellemzésekor ismerősen cseng a száraz szó, de azt már kevesebben tudják, hogy létezik egy sör is, melynek ízét szintén így írhatjuk le. Japán egyik legnépszerűbb söréről, az Asahi Super Dry-ról van szó, ami a hagyományos japán innovációnak köszönheti különleges tulajdonságát: speciális, gyors lecsengését, melynek hála a legkülönbözőbb típusú ételek kísérője lehet.

Bár a német sörfőző hagyományok alapján Oszakában megalkotott Asahi sör több mint 130 éves múltra tekint vissza, az élvonalba az 1980-as évek végén egy igazi japán innovációnak köszönhetően került. Az alacsony hőmérsékleten vezetett erjedés eredménye az a stílusteremtő friss, tiszta, gyorsan lecsengő „száraz” ízvilág, amit japánul a karakuchi szó ír le pontosan. Az Asahi már Magyarországon is egyre szélesebb körben elérhető: nem csak japán éttermekben, hanem nagy üzletláncokban, független boltokban, sőt több helyen csapolt formában is kapható.

A karakuchi ízjegyet eredetileg a japán rizsbor, a szaké jellemzésére használták, a sokoldalúbb, többféle ételhez párosítható „száraz” italokra. Mint Szőke Dóra szaké-sommelier, gasztronómiai szakértő elmondta, Japánban a sörözéshez sajátos étkezési stílus is tartozik, ezért nem véletlen a „Super Dry” népszerűsége: „Az izakayának nevezett bárokban számtalan különböző apró falat kíséri a sört, és az Asahi népszerűségét éppen az adja, hogy minden alkalomhoz, a legváltozatosabb fogásokhoz illik, hiszen friss ízű, nem teng túl, gyorsan lecseng, és ezáltal nem nyomja el az étel ízét.”

Hazánk egyik legismertebb japán séfje, Maki Stevenson kóstolómenüt állított össze az Asahinak, amit akár otthon is elkészíthetünk egy baráti sörözéshez. „Ha az ember az étel ízét szeretné érezni, vagy többféle ételt kóstol, akkor sokkal üdítőbb, kellemesebb, ha a kísérő sörnek nincs hosszú utóíze. Ezt tapasztalhatjuk az alábbi, izakaya stílusú menüvel, de egyáltalán nem kell ragaszkodnunk a japán alapanyagokhoz és fogásokhoz. A karakuchi ízvilág lényege éppen az, hogy a magyar, olasz, francia vagy akár a fúziós ételek kíséretéül is szolgálhat” – mondta el Maki Stevenson.

Gyoza (húsos derelye)
Hozzávalók (4 személyre)
Tészta:
• 3 1/8 csésze liszt
• 1 csésze forró víz
• 1 evőkanál kókuszolaj

Töltelék:
• 400 g darált sertéshús
• 2-3 zöld újhagyma, aprítva
• 1 kis csokor metélőhagyma
• 1 evőkanál gyömbér juice
• 1 evőkanál vodka
• 2 teáskanál só
• 1 loccsantásnyi shoyu (japán szójaszósz)
• feketebors
• 2 evőkanál szezámolaj

Elkészítés
Keverjük össze a tészta hozzávalóit evőpálcikával, amíg össze nem állnak.
Dagasszuk kézzel az asztalon a tésztát mindaddig, amíg egyenletesen simává nem válik.
Csomagoljuk fóliába a tésztát, és hagyjuk pihenni fél-egy órát.
Keverjük össze a töltelékhez való alapanyagokat, és hagyjuk pihenni, hogy az ízek összeérjenek.
Válasszuk négyfelé a tésztát, gyúrjunk belőle kis labdákat, nyújtsuk őket vékonyra, majd pihentessük
kicsit, mielőtt a kerek süti kiszúróval formára vágjuk.
Töltsük meg a töltelékkel a tésztákat, és formázzuk félhold alakúvá őket.
Hevítsük fel az olajat egy serpenyőben, és rendezzük el a félholdakat az olajban.
Süssük barnára a gyozák alját, majd öntsünk annyi vizet a serpenyőbe, hogy a tésztát a harmadáig ellepje.
Fedjük le a serpenyőt, hagyjuk, hogy a gyoza megfőjön, és majdnem az egész víz elpárologjon.
Mindeközben keverjük össze az 1 csészényi keményítőt 1 ½ evőkanál vízzel.
Öntsük az egészet a gyozákra középről indulva, majd rázogassuk a serpenyőt oly módon, hogy eloszlassuk a keményítős vizet a tésztán.
Forgassunk hozzá a szezámolajat a tésztához, és süssük addig, míg a gyoza széle szép ropogós, legyező formájú nem lesz.
Borítsuk a gyozákat egy tálra.

 

Sült „Agedashi” tofu
Hozzávalók (4 személyre)
Tofu:
• 3 kemény tofu (Tipp: konyharuhába csomagolva helyezzünk rá súlyt egy órára, hogy az összes levet kipréseljük belőle)
• Búzaliszt és rizsliszt 1:1 arányú keveréke a beszóráshoz
• Kis darab gyömbér lereszelve, díszítésnek
• 1 újhagyma vékonyra szeletelve, díszítésnek
• Olaj a sütéshez
Szósz:
• 2 dl dashi (japán alaplé)
• 4-5 evőkanál shoyu (japán szójaszósz)
• 3 teáskanál barna cukor

Elkészítés
Vágjunk minden tofu darabot 6 szeletre.
Hintsünk meg minden darabot a lisztes keverékkel, és rázzuk le a felesleget.
Forrósítsunk olajat egy lábosban, és süssük benne aranybarnára a tofuszeleteket.
Keverjük össze a hozzávalókat a szószhoz egy lábasban, és melegítsük addig, amíg a cukor elolvad.
Öntsük a szószt egy edénybe, majd helyezzük bele a sült tofut.
Tálaljuk reszelt gyömbérrel és újhagyma szeletekkel.


Okonomiyaki (japán lepény káposztával, rákkal, bacon-nel)
Hozzávalók egy nagy lepényhez
• 1 csésze liszt
• 1 teáskanál sütőpor
• 1/2 csésze + 2 evőkanál dashi (japán alaplé)
• 1 tojás
• 2 csésze káposzta, reszelve
• 1 szál zöldhagyma, reszelve
• 1 db kis répa, reszelve
• 1 teáskanál pácolt (savanyított) gyömbér, felszeletelve
• 8-10 db tisztított rák
• 8 szelet bacon
• katsuobushi (bonito pehely)
• aonori (zöld alga por)
• majonéz
• tonkatsu szósz vagy ketchup, méz és Worcestershire szósz keveréke
• csipet só, olaj

Elkészítés:
Egy tálban keverjük össze a lisztet a sütőporral és a sóval.
Lassan adjuk hozzá a dashit, állandóan kevergetve a tésztát.
Adjuk hozzá a tojást, káposztát, zöldhagymát, répát, a pácolt gyömbért, és óvatosan keverjük meg az egészet úgy, hogy a tészta mindenhol befedje a zöldségeket.
Teflon serpenyőben hevítsünk egy kevés olajat, öntsük bele a zöldséges tésztát és közepes lángon süssük, amíg a széle kezd száraznak tűnni.
A rákot és a bacon szeleteket tegyük a zöldséges tészta tetejére.
Az egészet fordítsuk meg egy spatulával, és süssük a lepény másik oldalát is néhány percig.
Kenjük meg a tetejét tonkatsu szósszal, majd majonézzel.
Szórjunk rá aonorit és katsuobushit.

Japán cézár saláta
Hozzávalók
Öntet:
• 2 gerezd fokhagyma
• 1 evőkanál fehér miso paszta
• 2 evőkanál citromlé
• 1 és 1/2 evőkanál balzsamecet
• 1 evőkanál dijoni mustár
• 1/2 teáskanál umeboshi (japán szilva) paszta
• 1 teáskanál shoyu (japán szójaszósz)
• 30 g puha tofu, blansírozva
• 6 evőkanál extra szűz olívaolaj
• 1/2 nori (alga) lap, összemorzsolva

Saláta:
• 1 csésze kruton
• 1 fej római saláta, felaprítva
• 1/4 csésze sült szardella

Elkészítés
Tegyünk az öntet hozzávalóit egy tálba, és botmixerrel pürésítsük simára.
A szardellát süssük olajban ropogósra és aranybarnára.
Tálaljuk a salátát a szardellával és az öntettel.