A Magyar Gasztronómiai Egyesület kolbásztesztjén jártunk, ahol több hibás darabbal is találkoztunk, és olyanokkal is, amelyek reménykedésre adnak okot.

A kolbász már olyan ősi, hogy már Homérosz az Odüsszeiában is megemlíti, az ókori Rómában pedig már többfajta változat is népszerű volt. Alapvetően nem is nagy találmány, mindössze bélbe töltött felaprított, sózott hús és zsír keverékéről van szó. Ha viszont az étel tudományos hátterét nézzük, akkor látjuk, hogy minden elem milyen fontos. Így például a só igen lényeges szerepet játszik, hiszen ez szabályozza a mikrobák szaporodását, és segít abban is, hogy a hús fehérjééből egyfajta ragasztót képezzen és összetapassza a masszát.

Intenzív, finom aromamolekulák jönnek létre

A kolbászok esetében az egyik leglényegesebb tényező, hogy eltartható legyen a hús. Ahogyan a tejből a víztartalom jelentős részének a kivonásával, a sózással és ártalmatlan mikrobák felszaporításával enyhén savas környezetet lehet létrehozni, ugyanezt a módszert lehet alkalmazni a húsoknál is, amely a sajtokhoz hasonlóan a végtermék ízét is magasabb szintre emeli. Harold McGee szerint (On Food and Cooking) a fermentált kolbászok a legízletesebbek a különböző húskészítmények között. Ez annak köszönhető, hogy a bennük keletkező baktériumok lebontják a fehérjéket és zsírokat kisebb igen intenzív és finom aromamolekulákra.

A sajtokhoz hasonlóan a fermentált kolbászokban a hasznos baktériumok oxigénszegény sós közegben szaporodnak, és tejsavat, valamint ecetsavat termelnek. Ennek megfelelően a hús PH-értékét az enyhén savas 6-os értékről még savasabb 4,5-5-ös PH-értékre viszik le, így kevésbé van esélyük a káros mikrobáknak az elszaporodásra. Ahogyan a kolbász lassan szárad, a só és a savasság még koncentráltabb lesz, így a hústermék is kevésbé tud megromlani.

A fermentált kolbászokba manapság egyre gyakrabban tesznek baktériumkultúrát és cukrot is, hogy gyorsabban tudjon kialakulni a megfelelően savas környezet. A megfelelő fermentáció hagyományosan 18 óra alatt is végbemehet, de akár három napig is tarthat. A starterkulturával ez a folyamat viszont rövidíthető. A hőmérséklet is lényeges elem. Ha a hőmérséklet magas, akkor ecetes, vajsavas éles aromák jelennek meg, míg ha alacsonyabb, akkor összetettebb mogyorósabb, gyümölcsösebb ízek jönnek létre, amely a klasszikus szalámik jellemzője. A kolbászt ezután még füstölni is lehet, és természetesen szárítani is, amely során létrejöhet fehér nemespenész is, amely ugyancsak hozzáad az ízhez némi gombás, diós ízt.

A megfelelő szakértelemmel elkészített fehér vastagkolbász, szalámi a harapásnak némileg ellenáll, jól ki lehet belőle érezni a hús állagát, így a rostjai nem kenődnek pástétomként, de azért egységet alkotnak és nem is morzsolódnak. Enyhén savanykás ízében felfedezhető a hús aromája, és a mogyorós, diós jegyek, valamint a hozzáadott fűszerek.

Nem inazzák ki megfelelően a húst

Ha azonban megnézzük a nálunk elérhető húskészítményeket rengeteg problémával találkozunk. Mindjárt a legfőbb gond, hogy szinte csak elvétve készítik megfelelő, 200 kilogramm fölötti sertésből. Ezután a feldolgozáskor igen ritkán inazzák ki megfelelően a húst, így az a feldolgozás során csontkeménnyé válhat. Jobb esetben az az ín evéskor a fogak közé ragad, de akár a fogat is megterhelheti egy kemény harapás. Emellett állandó gond, hogy a só mennyiségét túlzásba viszik, illetve, ha nem harmonikus a fűszerezés. Ugyancsak bántó, rossz, savanyú ízek jöhetnek létre a starter kultúrától, amikor gyorsérleléssel készítik el a húskészítményeket.

Magyarországon pedig megkerülhetetlen a vastag kolbászok esetén a paprika, amely ugyancsak megnöveli a hibalehetőségeket: egyrészt alapvetően ezzel is túlzásba szoktak esni a húsüzemekben, másrészt gyakran egyszerűen rossz minőségű, kesernyés, kaparós ízű paprikát használnak.

Hibák és remények

Az alapismeretek, és a helyzetelemzés után érdemes megnézni, milyenek is manapság az egyes termékek, amelyre a Magyar Gasztronómiai Egyesület Rézkakasban tartott szalámi- és vastagkolbásztesztje ad remek lehetőséget. Az egyesület sertésből (vagy döntően sertésből) készült 44 terméket tesztelt anonim módon, három kategóriában, húszpontos rendszerben.  A zsűritagok főszakácsok, szalámi- és kolbászkészítők, szakértők, szakírók, polgári fogyasztók voltak. (Nem pontozhatott olyan, akinek bármilyen terméke szerepelt.) A kolbászokat csak szeletelve, sorszámozva láthatták a bírák.

Minket a klasszikus fehér szalámi/paprikamentes vastagkolbász asztalhoz hívtak meg zsűrizni, amellyel nagy szerencsénk volt, hiszen utólag kiderült, itt volt a legjobb a felhozatal, míg a paprikás szalámi/paprikás vastagkolbász és a Csabai kolbász zsűrijéhez már sokkal több alacsonyra értékelt darab került. Pontértéket csak 10 pont felettiek esetén jelezték, de Bűvös szakácson minden kolbászról olvasható rövid szöveges értékelés.

 

A paprikás vastagkolbászoknál a zsűri olyan hibákat talált, mint a gyorsérlelés és a műpenész szaga, extrém sok fokhagyma, érlelési és/vagy tárolási gondok, mediterrán "kenőkolbászra" emlékeztető állag vagy a paprika kesernyéssége. Azért dicséretet is megfogalmaztak. A magasra értékelt stifoldernél pedig kiemelték, hogy bátran vállalták a kézzel vagy kutterrel darabolt nagy szalonnakockákat, és hogy az íz érett és harmonikus volt (a paprika kesernyésségétől eltekintve).

A Csabai kolbászoknál a skála alján találtak furcsa mellékízt és savanykásságot, illetve több helyen belül lyukas terméket is, de pozitív példaként olyan kolbászt is kóstoltak, amelynek szép volt a vágási felülete, jó paprikát használtak hozzá, az íze pedig harmonikus volt.

A mi csoportunkban a szalámiknál egyébként a Palatin termékét értékeltük a legmagasabb pontszámmal, de a végén a legjobb hármat a teljes kóstolócsapat is kiértékelte, így az Alte Wurst” paprikamentes stifolder/fekedi Trabert Hof lett a győztes, amely nagyobb hús és szalonnakockákat tartalmaz. Emellett a betelepülő fuldai svábok régi hagyományához nyúl vissza, és az újfajta stifolderekkel szemben paprikamentes.

Összességében ebben a csoportban elmondhatjuk, hogy egy terméket kivéve nem voltak különösen nagy hibák. Mind a nagyobb gyártók, mind a kisüzemek kolbászai között voltak ajánlható darabok. Találkoztunk azért inakkal, kenődő állaggal, túl nehézkés zsíros ízérzettel, tolakodó fűszerezéssel is. A csoport által legmagasabbra értékelt Palatin-szaláminál viszont jól érezhető volt a húsíz, amit a gombás, diós, penészes sajtos aromák egészítettek ki, emellett a zsír adott némi puhaságot a harapásnak. Számunkra így azt hozta, amit egy igazán jó szalámitól el lehet várni.

Ha mindent összevetünk, akkor a paprikás verzióknál a zsűritagok szerint nincs túl sok okunk a bizakodásra, hiszen az itt kóstolt hazai termékek az elérhető legjobbakhoz tartoznak, és ezek között jócskán akadt olyan, amelyik a nem ajánlott, vagy akár a hibás kategóriába került. Igaz, ismét van pár üdítő kivétel, és a szalámiknál a nagy átlag egészen elfogadható volt. Ha erről nézzük, akkor a helyzet nem reménytelen.

Fehér szalámik

Csabai

Paprikás kolbász / stifolder