Május 25-én és 26-án a ’BPBW Beer Week in Budapest 2018’ kóstolónapjának különlegessége nem csak az itt elérhető ritkaságszámba menő, egyedi, vagy épp extrém főzetekben mutatkozik meg, de abban is, hogy az ideérkező külföldi sörfőzők személyesen csapolják majd a söreiket.

A skandináv országokban már nem egy ilyen és ehhez hasonló, bejáratott fesztivál van, az Egyesült Királyság és a Baltikum is zárkózik fel, de a régiónkban még nem volt igazán erre példa. Egy ilyen rendezvény valahol egy nagykoncert és egy sörfesztivál között van félúton: az ember találkozik a már-már rocksztár státuszú sörfőzőkkel, aztán koccint is velük egyet.

Korlátlan kóstolás 160 sörből

Először lesznek itthon elérhetőek, ráadásul csapolva, olyan, a műfajban úttörőnek, vagy épp fekete lónak számító texasi vagy chicagói sörök, amelyekért az is lelkesedni fog, aki épp csak 5 perce ismeri a nevüket. Persze az amerikai Jester Kingen és Pipeworksön túl még legalább 15 országból érkeznek majd az olyan főzdék, akiknek a söreivel az erre fogékonyak már találkozhattak valamilyen formában a hazai kisüzemi sörös helyeken, de a To Øl, a BrewDog, a Brouwerij de Molen vagy az Amager Bryghus (és még sorolhatnánk) is olyan specialitásokkal készülnek, melyek kis túlzással csak ilyen alkalmakkor elérhetőek. A meghívottak közül nem maradtak ki a régióból a nemzetközi hírnév felé már nem csak kacsintgató nevek és persze a hazai színtér krémje – többek közt a Balkezes, a Horizont, a HopTop, a Mad Scientist, a MONYO, a Reketye vagy épp a TuffBuzz - is kiveszi a részét a kóstoló napokon - derült ki a rendezvény sajtótájékoztatóján.

A Dürer-kertben rendezett kóstolónapokon az egyszeri belépőjegy megfizetése után egy kóstolópohárral a kézben a főzdék standjait végiglátogatva korlátlanul kóstolható hat teljes órán keresztül 16 ország több mint 40 kisüzemi főzdéjének 160 különböző söre. Ezeknek a tematikus fesztiváloknak törzsközönsége általában a legnagyobb sörrajongókból tevődik össze, mégsem kell kifinomult szakértőnek lenni ahhoz (hasonlóan a prémium whiskys, vagy boros fesztiválokhoz), hogy az embert megfogja egy ilyen rendezvény utánozhatatlan hangulata. A kóstolónapokra különböző jegyeket lehet venni, de a szervezők szerint érdemes lehet minél előbb vásárolni, mert a korlátozott számban 1000-1000 főt tudnak fogadni a helyszínen.

A brit nagykövet a fővédnök

Az Egyesült Királyságból érkezik nem csak hét résztvevő sörfőzde (BrewDog, BrewDog Overworks, Magic Rock Brewing, Moor Beer, Signature Brew, Tempest Brewing Co. és Wild Beer Co.), de a vendégek jelentős része is a sörhétre, ezért egyértelmű Iain Lindsay-t, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövetét kérték fel fővédnöki posztra. Ő maga is nagy sörkedvelő lévén örömmel fogadta el a felkérésüket és ajánlotta fel az Egyesült Királyság budapesti nagykövetségének rezidenciáját a sajtótájékoztató helyszínéül.

Az esemény fényét emelendő, először készül sör itthon 14 magyar sörfőzde kollaborációjával. Az összes, a fesztiválon a hazai színtért képviselő magyar sörfőzde összefogott, hogy megalkossanak egy sört, a fesztivál hivatalos sörét, ami a fesztivál hetében a legnagyobb hazai kézműves sörös helyeken lesz limitált ideig csapon. A hazai kisüzemi sörfőzés krémje, a Balkezes, a MONYO Brewing, a HopTop, a Horizont, a Mad Scientist, a TuffBuzz, a Reketye, a Gólem, a Fehér Nyúl, a Hara’Punk, a RothBeer, az Uradalmi, a First és armando_otchoa készítenek egy exkluzív főzetet a fesztiválra.

Az esemény után a helyszínül szolgáló Dürer Kertben vadabb hangvételű koncertek gondoskodnak a napok megkoronázásáról, de május 20. és 27. között tematikus rendezvényekkel, csapfoglalásokkal és 'találkozz a sörfőzőkkel' rendezvényekkel vezetik fel a kóstolók napjait, ezért is indokolt a sörhét elnevezés. „Gyere a kóstolásra, maradj egész hétre!” – üzenik a szervezők az országba csak a rendezvény miatt idelátogatni készülőknek. A hazai érdeklődők sem csak azért váltják meg már jó előre a jegyüket, hogy szemtanúi lehessenek annak, hogyan csatlakozik az ország a kézműves sörök nemzetközi fősodrához, de azért is, hogy részt vegyenek egy egzotikus utazásban anélkül, hogy külföldre mennének!

RÉSZTVEVŐ NEMZETKÖZI SÖRFŐZDÉK:

18TH STREET BREWING, Egyesült Államok, AF BREW Oroszország, AMAGER BRYGHUS Dánia, BAKUNIN BREWERY Oroszország, BEVOG Ausztria, BIRRIFICIO DEL DUCATO Olaszország, BREWDOG Skócia, BREWDOG OVERWORKS Skócia, BROUWERIJ DE MOLEN Hollandia, BROWAR GOLEM Lengyelország, CERVESES LA PIRATA Katalónia, EDGE BREWING CO. Katalónia, JESTER KING BREWERY Egyesült Államok, LERVIG Norvégia, MAGIC ROCK BREWING CO Egyesült Királyság, MALMÖ BREWING CO Svédország, MIKROFONBRYGGERIET Svédország, MOOR BEER Egyesült Királyság, MYKONOS BREWING COMPANY Görögország, PIPEWORKS BREWING Egyesült Államok, PÕHJALA Észtország, POPPELS BRYGGERI Svédország, POST SCRIPTUM BREWERY Portugália, PYYNIKIN Finnország, SIGNATURE BREW Egyesült Királyság, TEMPEST BREWING CO. Skócia, THE GARDEN BREWERY Horvátország, TO ØL Dánia, UILTJE BREWING COMPANY Hollandia, WILD BEER CO. Egyesült Királyság

RÉSZTVEVŐ HAZAI SÖRFŐZDÉK:

ARMANDO_OTCHOA, BALKEZES, FEHÉR NYÚL, FIRST THE CRAFT BEER CO., GÓLEM SÖR, HARA’PUNK, HOPTOP BREWERY, HORIZONT BREWING, MAD SCIENTIST, MONYO BREWING CO., REKETYE BREWING CO., ROTHBEER, TUFFBUZZ, URADALMI SÖRMANUFAKTÚRA