A húsvét előtti két-három hétben 30-40 százalékkal több tojást vásárolnak, mint az átlagos időszakban.

A húsvéti tojásfogyasztás évente átlagosan mintegy 200-220 millió darab, ami az éves fogyasztás 10-11 százaléka. A teljes tojás-fogyasztás évente meghaladja a 2,4 milliárdot –közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) mezőgazdasági titkára, Molnár Györgyi , aki szerint idén hasonló mennyiségben értékesítenek tojást az ünnepi időszakban, mint tavaly.

Az ágazat tojástermelésből származó árbevétele tavaly 20 százalékkal, 28,6 milliárd forintra nőtt 2016-hoz képest, amely a részben az ár növekedésének tudható be.

A tojásárakról elmondta, hogy a tojás darabonkénti előállítása költsége átlagosan 19 forint, csomagolással 23 forint, az áfa nélküli eladási ára a 10. héten 28,3 forint volt. Az M-es méretű tízes csomagolásban kapható tojás darabonkénti fogyasztói ára átlagosan 53,63 forintba került a boltokban az idén az első héten, amely kis kilengéseket számítva, fokozatosan mérséklődött a közelmúltbeli fipronilos rovarirtószeres tojásszennyezési ügy óta. A 11. héten 46,7 forint volt. Molnár Györgyi szerinte a tojás ára húsvétkor már ezen a szinten marad.

Megjegyezte, hogy a budapesti és a nagyvárosi árak jellemzően magasabbak a vidékiekhez képest, illetve az áruházlánci árak magasabbak a piaci áraknál.

Rámutatott arra is, hogy magyar lakosság évente - a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján - fejenként 223 tojást fogyaszt el.

A mezőgazdasági titkár felhívta a vásárlók figyelmét arra, hogy mindig ellenőrizzék a tojásokon a HU jelzést, amely jelzi az eredetet, valamint garantálja a biztonságot, a termék frissességét és a minőséget.