A dél-tiroli W.E.S.T. – Winter Extreme South Tyrol BBQ-versenyt mínusz 18 fokban rendezték, amelyen a Nyárspolgár BBQ is indult, de ezúttal nem sikerült az első harmadban végezni, összesítésben a 30 versenyző között a 20. helyet szerezték meg, amelyben nagy szerepet játszott az, hogy a fűtött faházban fagyott meg az oldalasuk. Mystery Boxban azért sikerült trófeát kapni.

Nyitókép: Marco De Rizzo/ Photo Art

Ahogy angol nevében is írják, valóban extrém téli verseny volt a KCBS első idei összecsapása Dél-Tirolban, ahol egyedüli magyar versenyzőként indult a Nyárspolgár BBQ. Amikor a ponttáblázatot megnéztük, mindjárt látszott, hogy az összesítésben a legtöbb számban nem értek el különösebben rossz pozíciókat, hiszen csirkénél és lapockánál 12., míg szegynél 9. helyre kerültek, de az oldalasnál valami nagyon félresikerülhetett, hiszen ott az utolsók lettek a 30. pozícióval.

Fotó: Nyárspolgár BBQ

Mint azt Adorjányi Máriusz, a Nyárspolgár BBQ csapatkapitánya a Chef&Pincérnek elmondta, igazi csapást jelentett, hogy hajnali 4-kor csonttá fagytak a már fűszerrel bedörzsölt (berubozott) oldalasaik az olajradiátorral fűtött faházban. A hús ezért igen rosszul sült, mert a füst és a rub találkozását nem támogatták a húsnedvek, így az ízprofil kesernyés irányba indult el, a bark rosszul épült. A rajtuk kívülálló okokból tehát azért próbálták kihozni a legjobbat, de a zsűri ezt nem tudta pozitívan értékelni, hiszen erről nem is tudhatott.

Adorjányi Máriusz szerint a zsűrinél amúgy sem volt szerencséjük, mert a saját értékelésük szerint a csirke és a szegy több pontot érdemelt volna. Tapasztalatul talán azt lehet leszűrni, hogy az ízeket ilyen extrém hidegben talán jobban „túl kellett volna tolni”, mert alighanem hideg húsokba harapott a zsűri mire eléjük kerültek a benevezett ételek.

A csapatkapitány viszont elégedett a külsőre kapott pontokkal, hiszen a csirke itt maximumot hozott, azaz 6x9-et, míg a lapocka 5x9-et. Jól sikerült a szegy és a csirke, és ez utóbbinál sikerült kialakítani egy jól működő folyamatot, amely bevált. Összességét tekintve pedig az oldalast kivéve sikerült kiegyensúlyozott teljesítményt hozni. A roppant erős mezőny és az eredmények értékelésénél pedig kiemelhető, hogy a Nyárspolgár BBQ szegyben és porkban előzte a nagynevű amerikai Hot Wachulas't. Jord Althuizen korábbi holland világbajnok csapatát, a Smokey Goodness-t pedig az oldalas kivételével minden számban megelőzték

Az pedig nem lebecsülendő, hogy ha a pontozásba nem is számít bele, de a színpadra is felszólították őket és trófeát is kaptak a Mystery Box kategóriában. A rejtélyes doboz egyébként most báránylapockát rejtett és helyi barnasört, amit kötelezően dutch ovenben kellett megsütni, és a fehér egyendobozban kellett tálalni. A Nyárspolgár BBQ csapata a húst kelkáposztalevélbe töltötte, és készített alá egy jó ragualapot az öntöttvas edényben, és arra helyezve sütötték meg a káposztákat.

A csapat most egy darabig pihen, mert a következő versenyük, a Brew ’n Q lesz, amelynek lesz meghívásos és nyílt része is, szóval ez két verseny lesz egymás után májusban, Angliában. Több hazai csapat azonban addig is szerez némi tapasztalatot. A KGB a Meat, Smoke & Beer Festivalra megy Ausztriába Weissenseebe, míg a Dunakanyar BBQ április végén ugyancsak nyugati szomszédunknál versenyez, de ők Salzburban a 4th Barbecue Bulls Championshipen