Rekordszámú, összesen 539 nevezés érkezett az ország valamennyi borvidékéről a tizenhetedik alkalommal rendezett Országos Syngenta Borversenyre. A siófoki díjátadón a szekszárdi Schieber Pincészet, a tokaji Tokajicum Borház, a tolnai Tomolik Pincészet, valamint a badacsonyi Varga Pin-cészet érte el a legmagasabb pontszámot és kapta a SynVino-díjakat.

Dr. Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára a rendezvényen elmondta:  a 2017-ben az 53 ezer hektáros termőterületről leszüretelt szőlő mennyisége meghaladja a 450 ezer tonnát, amely magasabb az azt megelőző évinél. A tavalyi évben összesen 3 millió hektoliter seprős bor készült, amely az elmúlt évekhez hasonló mennyiséget jelent, ám a minősége kiemelkedően jó.

Az idei Országos Syngenta Borversenyre rekordszámú, összesen 539 nevezés érkezett Soprontól Tokajig, az ország valamennyi borvidékéről, ismertette Vajda Beáta. Ezek körül 315 fehér-, 128 vörösbor, 93 rozé, 2 siller, egy pedig pezsgő. A remekül bemutatkozó 2017-es évjárat 316 borral képviseltette magát, ebből 73 arany, 1 nagyarany, 1 pedig a legmagasabb Synvino-díjat kapott.


Fotó: Láng Péter

„Az idei borversenyre rendkívül kiegyenlített, magas színvonalat képviselő nevezések érkeztek. A bírák elé szinte minden kategóriában nagyszerű borok kerültek, sok olyan értékes bort először kós-tolhattunk, amelyek még sok szép eredményt érnek el a jövőben”, értékelt, dr. Janky Ferenc, a Budapesti Corvinus Egyetem Borászati Tanszékének nyugalmazott docense, a borverseny elnöke.

„A gasztronómia és a turisztika folyamatos fejlődésével felértékelődött az igény az egyre magasabb minőséget képviselő borok iránt.  A magyar szőlőtermesztés és borgazdálkodás fejlődése jól lemérhető a tizenhét éve szervezett Országos Syngenta Borversenyen”, hangsúlyozta Vajda Beáta. A Syngenta marketingvezetője kifejtette: a gazdálkodók tudatos, korszerű technológiákat alkalmaznak, amelyek egészséges szőlőt eredményeznek és minőségi alapanyagát jelentik a borkészítésnek. Ha az időjárás is megfelelő, akkor olyan kiváló termést könyvelhetünk el, mint az elmúlt évben.

Az elmúlt évi szőlőtermesztési szezonról Varga Zoltán kampánymenedzser kifejtette: növényvédelmi szempontból átlagos év volt a tavalyi, a januári kemény tél, a tavaszi fagyok, később a szárazság és néhány borvidéken a jégverés ellenére. A szőlő a kritikus időszakokat jól tűrte, így kiváló minőséget szüretelhettek a gazdák. Az elmúlt években állandó kihívást jelentő lisztharmat ellen már korán és intenzíven meg kellett kezdeni a védekezéseket. Ezen kívül most már csaknem az összes borvidéken megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegségét hordozó szőlőkabóca, amely szintén kihívást jelent a szőlőtermelők számára.

A siófoki díjátadón ebben évben a legmagasabb pontszámot kapott borokat a zsűri SynVino-díjjal jutalmazta. Az elismerést idén a szekszárdi Schieber Pincészet 2011-es Solutio Perfecta CS cabarnet sauvignon-ja, a Tokajicum Borház Kft.          2013-as 6 puttonyos Tokaji Aszúja, a tolnai Tomolik Pincészet 2017-es Cabernet Rozéja, valamint a badacsonyi Varga Pincészet 2016-os Aranymetszés Badacsonyi Szürkebarát bora érdemelte ki.

Nagyarany elismerést kapott a Csubák Testvérek Szőlőbirtok és Pincészet, a Fitomark 94, a Royal Tokaji Borászat, a Tokaji - Oremus Szőlőbirtok és Pincészet, valamint a Tomolik Pincészet egy-egy bora. A zsűri rajtuk kívül 140 arany-, 290 ezüst-, 87 bronzérmet, valamint 21 oklevél elismerést adott készítőiknek.

SynVino-díj:

  • Schieber Pincészet         Solutio Perfecta CS cabarnet sauvignon               2011      Szekszárdi
  • Tokajicum Borház           Tokaji Aszú 6 puttonyos               2013      Tokaji
  • Tomolik Kertészeti és Pincészet               Tolnai Cabernet Rozé    2017      Tolnai
  • Varga Pincészet               Aranymetszés Badacsonyi Szürkebarát                2016      badacsonyi

Nagyarany:

  • Csubák Testvérek Szőlőbirtok és Pincészet        Tokaji "Erika" Cuvée (Késői szüret)         2015      Tokaji
  • Fitomark 94 Kft.               Tokaji 5 puttonyos Aszú               2007      Tokaji
  • Royal Tokaji Borászati Zrt.           2013 5 puttonyos aszú  2013      Tokaji
  • Tokaji - Oremus Szőlőbirtok és Pincé-szet Kft.  Oremus Tokaji 5 puttonyos Aszú             2009      Tokaji
  • Tomolik Kertészeti és Pincészeti Kft.     Tolnai Sauvignon Blanc 2017      Tolnai

Arany:

  • Pincészet/termelő         Név       Évjárat  Borvidék
  • NAIK SZBKI Badacsony  Badacsonyi Szürkebarát Késői   2015      Badacsonyi
  • NAIK SZBKI Badacsony  Badacsonyi Olaszrizling 2016      Badacsonyi
  • NAIK SZBKI Badacsony  Badacsonyi Zenit-Zefír  2017      Badacsonyi
  • Garamvári Szőlőbirtok  Lellei Cserszegi Fűszeres             2017      Balatonboglár
  • Rád-Vin Kft.       Balatonboglári rozé        2017      Balatonboglár
  • Garamvári Szőlőbirtok  Lellei Rose          2017      Balatonboglári
  • Garamvári Szőlőbirtok  Lellei Sauvignon Blanc   2017      Balatonboglári
  • Gál Szőlőbirtok és Pincészet      Gál Balatonmelléki Chardonnay               2017      Balatonfelvidéki
  • Nagy & Nagy Borászat   Balatonfelvidéki Chardonnay    2016      Balatonfelvidéki
  • Varga Pincészet               Aranymetszés Friss Irsai Olivér 2017      Balatonfelvidéki
  • Balogh Pincészet / Baloghné Király Mónika         Sauvignon Blanc              2017      Balatonfüred-Csopaki
  • Feind Borház     Shiraz Rosé        2017      Balatonfüred-Csopaki
  • Balga István       Szürkebarát       2014      Egri
  • Daróci-Nagy Szőlőbirtok és Borászat      Merlot  2011      Egri
  • Gergely Bástya Kft. - Tower Winery -Román Péter         Loyal Friends - Vörös Cuvée       2015      Egri
  • Ostorosbor Pincészet    Egri Csillag           2017      Egri
  • Ostorosbor Pincészet    Kékfrankos Rosé             2017      Egri
  • Ostorosbor Pincészet    Csipke Rosé       2017      Egri
  • Ostorosbor Pincészet    Irsai Olivér          2017      Egri
  • Ostorosbor Pincészet    1842 Egri Cuvée               2016      Egri
  • Varsányi Pincészet         Egri Pinot Noir Rosé       2017      Egri
  • Agárdi Csóbor Kft.          Nadapi Zengő   2017      Etyek-Buda
  • Agárdi Csóbor Kft.          Agárdi Chardonnay        2017      Etyek-Buda
  • Lics Pincészet    Pákozdi Merlot 2014      Etyek-Buda
  • Lics Pincészet    Cabernet Sauvignon      2014      Etyek-Buda
  • Antal Pincészet                Merlot  2015      Hajós-bajai
  • Csanádi szőlőbirtok        Cserszegi fűszeres          2017      Hajós-bajai
  • Csanádi szőlőbirtok        irsai olivér           2017      Hajós-bajai
  • Koch Csaba        Cabernet Sauvignon Barrique   2013      Hajós-bajai
  • Koch Csaba        Néró Rosé          2017      Hajós-bajai
  • Koch Csaba        Cserszegi Fűszeres         2017      Hajós-bajai
  • Koch Csaba        Késői Szüretelésű Chardonnay 2015      Hajós-bajai
  • Koch Csaba        Cabernet Sauvignon Rosé           2017      Hajós-bajai
  • Szemerey Pince               cserszegi fűszeres          2017      Hajós-bajai
  • Birkás Pincészet               Cserszegi Fűszeres         2017      Kunsági
  • Font Pincészet Kunsági Cabernet Sauvignon Rosé          2017      Kunsági
  • Frittmann Testvérek Kft.             Kékfrankos        2017      Kunsági
  • Frittmann Testvérek Kft.             Rosé Cuvée       2017      Kunsági
  • Gál Szőlőbirtok és Pincészet      Gál Cserszegi Fűszeres 2017      Kunsági
  • Gál Szőlőbirtok és Pincészet      Gál Kékfrankos Rozé     2017      Kunsági
  • Gál Szőlőbirtok és Pincészet      Gál Pinot Noir Rozé        2017      Kunsági
  • Gál Szőlőbirtok és Pincészet      Gál Szürkebarát               2017      Kunsági
  • Gál Szőlőbirtok és Pincészet      Gál Szent Márton rozé  2017      Kunsági
  • Galántai Családi Pincészet           Cserszegi Fűszeres         2017      Kunsági
  • Kunvin Borászat               Kunsági Chardonnay      2017      Kunsági
  • Szentpéteri Pincészet   Kékfrankos        2017      Kunsági
  • Szentpéteri Pincészet   Kunsági Olaszrizling        2017      Kunsági
  • Babiczki László  Babiczki-Mátrai Irsai Olivér         2017      Mátra
  • Felső Magyarországi Olaszrizling              olaszrizling          2017      Mátra
  • Babiczki László  Babiczki Mátrai Cabernet Franc 2015.    2015      Mátrai
  • Bárdos és Fia     Mátrai Furmint 2017      Mátrai
  • Bárdos és Fia     Mátrai Chardonnay Selection    2016      Mátrai
  • Bárdos és Fia     Mátrai Sauvignon Blanc                2017      Mátrai
  • Dubicz Borászat és Szőlőbirtok  Dubicz "1014" Sauvignon Blanc 2017      Mátrai
  • Dubicz Borászat és Szőlőbirtok  Dubicz "1014" Irsai Olivér             2017      Mátrai
  • Dubicz Borászat és Szőlőbirtok  Dubicz "Fríz" Olaszrizling barrique           2016      Mátrai
  • Kisné Porupsánszki Andrea        Olaszrizling         2017      Mátrai
  • Maróti Attila      Maróti Mátrai Rozé        2017      Mátrai
  • Maróti Pince      Mátrai Irsai Olivér           2017      Mátrai
  • Maróti Pince      Mátrai Olaszrizling Barrique        2017      Mátrai
  • Maróti Pince      Mátrai Chardonnay Barrique     2017      Mátrai
  • Molnár és Fia Pincészet               Mátrai Kékfrankos Rosé              2017      Mátrai
  • Molnár és Fia Pincészet               Mátrai Abasári Olaszrizling          2017      Mátrai
  • Frey Pince          Pusztavámi Kékfrankos Rosé 2017 (2017)            2017      Móri
  • Molnár Borház Kft.         Paulus Gold Chardonnay             2017      Móri
  • Molnár Borház Kft.         Paulus Gold Generosa  2017      Móri
  • Vécsei Pincészet             Rajnai rizling      2017      Móri
  • Horváth Családi Pincészet           Rizlingszilváni    2017      Neszmély
  • Hilltop Neszmély Zrt.     Prémium Pinot Noir Rozé            2017      Neszmélyi
  • Kősziklás Borászat           Királyleányka     2017      Neszmélyi
  • Kősziklás Borászat           Neszmélyi Sauvignon Blanc        2017      Neszmélyi
  • Kősziklás Borászat           Neszmélyi Pinot Noir Rozé         2017      Neszmélyi
  • Nyitnikék Pincészet       Királyleányka     2017      Neszmélyi
  • Nyitnikék Pincészet       Cabernet Sauvignon Rosé           2017      Neszmélyi
  • Szöllősi Pincészet Kft.    Barrique Chardonnay    2015      Neszmélyi
  • Szöllősi Pincészet Kft.    Pinot Noir Rozé                2016      Neszmélyi
  • Szöllősi Pincészet Kft.    Irsai Olivér          2017      Neszmélyi
  • Hangyál Pincészet           Pannonhalmi Sauvignon Blanc  2017      Pannonhalmi
  • Pannonhami Apátság Pincészet               Pannonhalmi Infusio     2015      Pannonhalmi
  • Tar Pincészet     Fűszeres Tramini             2017      Pannonhalmi
  • PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóin-tézet          Pécsi Pinot Noir               2016      Pécsi
  • PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóin-tézet          Pécsi Merlot      2016      Pécsi
  • Wekler Családi Pincészet             Pécsi Sauvignon Blanc   2017      Pécsi
  • Hegedűs-Szabó Pincészet           Nagy-Somlói Juhfark     2013      Somlói
  • Taschner Bor- és Pezsgőház       Soproni Chardonnay      2016      Soproni
  • Danubiana Borkereskedő és Termelő kft.           Merlot Rosé      2017      Szekszárdi
  • Faktor Kft. - Fritz Borház              Szekszárdi Kékfrankos  2013      Szekszárdi
  • Prantner Pince Sauli      2015      Szekszárdi
  • Prantner Pince Merlot  2015      Szekszárdi
  • Schieber Pincészet         Karma Cabernet Sauvignon        2013      Szekszárdi
  • Schieber Pincészet         Merlot  2012      Szekszárdi
  • Schieber Pincészet         Abrakadarka Siller           2017      Szekszárdi
  • Schieber Pincészet         Trilógia Kékfrankos         2013      Szekszárdi
  • Schieber Pincészet         Chardonnay       2017      Szekszárdi
  • Takler Pincészet              Bikavér 2015      Szekszárdi
  • Twickel Szőlőbirtok        Kajmád Szekszárdi Sauvignon Blanc       2017      Szekszárdi
  • Vesztergombi Bt.            Shiraz    2015      Szekszárdi
  • Moonvalley       Tokaji Száraz Vision        2015      Tokaji
  • Babits Pincészet Kft.      Tokaji Aszú 6 puttonyos               2013      Tokaji
  • Béres Szőlőbirtok Kft.   Béres Tokaji Aszú            2013      Tokaji
  • Béres Szőlőbirtok Kft.  2016-os Béres Tokaji Magita Cuvée késői szüret           2016      Tokaji
  • Béres Szőlőbirtok Kft.  Béres Tokaji Lőcse Furmint 2015 Selection           2015      Tokaji
  • Csubák Testvérek Szőlőbirtok és Pincészet        Furmint Tokaji  2016      Tokaji
  • Espák Pincészet               Aszú 5 puttonyos            2014      Tokaji
  • Fitomark 94 Kft.               Tokaji 6 puttyonyos Aszú            2013      Tokaji
  • Fitomark 94 Kft.               Tokaji Furmint  2015      Tokaji
  • Grand Tokaj Zrt.              Késői Arany       2016      Tokaji
  • Grand Tokaj Zrt.              Tokaji Aszú 6 puttonyos               2013      Tokaji
  • Grand Tokaj Zrt.              Tokaji Szamorodni          2013      Tokaji
  • Grand Tokaj Zrt.              Késői Szüretelésű Sárgamuskotály         2016      Tokaji
  • Gróf Degenfeld Szőlőbirtok       Gróf Degenfeld Furmint 2016.  2016      Tokaji
  • Pannon Tokaj Pincészet Kft.      Tokaji Hanna Cuvée Dominium Késői    2011      Tokaji
  • Pannon Tokaji Pincészet              Tokaji Furmint  2016      Tokaji
  • Patrícius Borház Kft.       Patrícius Tokaji Késői szüret - Katinka    2016      Tokaji
  • Sauska Tokaj Kft.             Cuvée 105          2012      Tokaji
  • Tokajbor-Bene Pincészet            Zéta       2015      Tokaji
  • Tokaji Wine Trust Bt.     Tokaji Furmint Félszáraz 2016.   2016      Tokaji
  • Tolcsva-Bor Kft.               Tokaji Szamorodni Száraz            2013      Tokaji
  • Tolcsva-Bor Kft.               Tokaji Aszú 6 puttonyos               2013      Tokaji
  • Tolcsva-Bor Kft.               Tokaji Hárslevelű Késői Szüretelésű       2016      Tokaji
  • Tóth Zoltán        Tokaji Furmint                 Tokaji
  • Danubiana Borkereskedő és Termelő kft.           Chardonnay       2017      Tolnai
  • Eurobor Kft. - Tűzkő Birtok         Tűzkő Grüner Veltliner 2017      Tolnai
  • Tomolik Kertészeti és Pincészeti Kft.     Tolnai Kékfrankos Rozé                2017      Tolnai
  • Tomolik Kertészeti és Pincészeti Kft.     Tolnai Olaszrizling            2017      Tolnai
  • Bognárvin           cabernet savignon          2016      Villány
  • Csányi Pincészet Zrt.      Chateau Teleki Kékfrankos         2015      Villányi
  • Gere Tamás & Zsolt Pincészete                Merlot Válogatás            2012      Villányi
  • Günzer Tamás Pincészete Kft.  Zöld Veltelini                    Villányi
  • Günzer Tamás Pincészete Kft.  Bocor Chardonnay          2017      Villányi
  • Günzer Zoltán Pincészete           Günzer Kékfrankos        2012      Villányi
  • Koch Csaba        Villányi Csanád Cuvée   2011      Villányi
  • Koch Csaba        Villányi Cabernet Sauvignon Prémium  2012      Villányi
  • Koch Csaba        Villányi Csanád Cuvée   2012      Villányi
  • Vinatus Kft. Villány         Villányi Hárslevelű 2013                2013      Villányi
  • Vinatus Kft. Villány         Syrah 2015          2015      Villányi
  • Vinatus Kft. Villány         Crassus 2015      2015      Villányi
  • Vinatus Kft. Villány         Merlot 2015       2015      Villányi
  • Vinatus Kft. Villány         Cabernet Sauvignon 2015           2015      Villányi
  • Dóka Éva             Furmint               2016      Zalai
  • Mándli Borház  Balatonmelléki Szürkebarát       2017      Zalai