Rohamosan nő a kézműves pékségek száma Magyarországon, az elmúlt egy évben nagyjából harminc pékség nyílt országszerte és ilyen ütemű növekedés várható az elkövetkezendő években is. Az immár 7. alkalommal megrendezésre kerülő Kenyérlelke fesztiválon gazdák, molnárok és pékek találkoznak, osztják meg egymással tapasztalataikat és adnak ízelítőt termékeikből. A nagy sikerű debreceni előfesztivál után augusztus 19-20-án Budapesten a MOMkult kertjében rekordszámú kiállítóval és színvonalas programokkal várják az érdeklődőket, szeptember elején pedig Veszprém lesz a záróhelyszíne az idei Kenyérlelke rendezvényeknek.

Az elmúlt egy évben több mint kétszeresére 20-ról nagyjából 50-re nőtt a kézműves pékségek száma országszerte, és egyre többen vannak azok is, akik otthon sütik saját kovászos kenyerüket. „Ez általában a klasszikus evolúció: sütök otthonra, aztán már a barátoknak is és végül egy pékség lesz belőle” – mondja Vajda József pék, a Kenyérlelke fesztivál egyik alapítója. „Ez a piac most berobbant, az elkövetkező években hasonló mértékű bővülés várható. Hisszük, hogy ha a természettel összhangban magasabb hozzáadott értéket és tudást táplálunk a gazdaságba, egyrészt meg tudjuk óvni gyermekeink örökségét, másrészt pedig mindez tartós gazdasági erősödést is eredményez” – teszi hozzá Vajda József.

A kézműves pékségek terjeszkedése hatással van a piac más szereplőire is. Adalékmentes kenyér készítéséhez jó minőségű lisztre van szükség, a jó minőségű gabona jelentős része azonban az aratást követően szinte azonnal külföldre távozik, megnehezítve és jelentősen drágítva ezzel az alapanyag beszerzést. „Néhány gazda már felismerte a kézműves pékekkel való közvetlen együttműködésben rejlő lehetőséget, őket is meghívtuk a fesztiválra, bízunk benne, hogy sikerül ezen a területen is fellendítenünk a kapcsolatépítést” – mondja Till Attila, aki kenyérrajongóként kötelezte el magát 7 évvel ezelőtt a fesztivál szervezése mellett. Komoly szakmai program várja az érdeklődőket, a színpadon gazdák, molnárok és pékek mutatkoznak be, ismert kézműves pékek élő workshop keretében gazdalisztekből készítenek kenyereket a színpadon. Idén is megrendezik a pékek versenyét amatőr és profi kategóriában. A fehér/félbarna és a burgonyás kenyér kategóriában a profik versenykenyereiket a helyszínen készítik el augusztus 19-én és 20-án, így ez is látványos programpontja lesz az eseménynek.

A fesztivál által képviselt értékrendet tükrözi a kiállítók listája is. „Egyrészt egyre több pékség termékeit tudják megkóstolni a látogatók, másrészt a további kiállítóink és partnereink köre is évről évre bővül, olyanok csatlakoznak a fesztiválhoz, akik maguk is elkötelezett hívei a fenntartható életmódnak és az egészséges táplálkozásnak” – mondja Németh Áron alapító, aki rendezvényszervezőként fogja össze a fesztivált immár 7 éve. „Fantasztikus látni, hogy a jó kenyér már nem csak a fővárosban vonz érdeklődőket. Nagyon sikeres rendezvényen vagyunk túl Debrecenben és izgatottan várjuk szeptember elején a találkozást a veszprémi kovászolókkal” – teszi hozzá Németh Áron.

A fesztivál szervezői augusztus 19-20-án 10 órától 17 óráig várják a látogatókat Budapesten a MOMkult kertjében (Bp. XII. Csörsz utca 18.).

 

A fesztivál részletes programja:

Augusztus 19. csütörtök

Sirály sétány
10:30 – Kapunyitás
12:00 - Pékek versenye indul a helyszínen.
12:00 – 15:00 otthon sütők versenyregisztráció
16:00 – 18:00 otthon sütők zsűrizés
18:00 – Pékek vacsorája
Közben Workshopok és Zenél az utca párhuzamosan

6 pék, 6 gabona, 6 recept
Kenyérlelke workshopok
10:30 – Piaci kitekintés - Ormós Gabi, Jenői Pékség,
11:00 - Fekete Gergő, Artizán - Bözödi alakor kenyér
11:45 - Fülöp Ádám, Pipacs pékség - Félbarna kenyér
13:15 - Szabadfi Szabolcs, Panificio il basilico - Bánkúti búzakenyér
15:15 - Gazdák, molnárok, pékek panelbeszélgetése

18 órától: Pékek vacsorája
Vajda József (Pékműhely), Miklós Mihály (Marmorstein), Juhász Mihály és Mester Miklós (Pano), Fekete Gergő (Artizán), Tóth Márton (Pipacs), Szabadfi Szabolcs (Panificio Il Basilico) főz a helyszínen. Ez egy házias ízekkel, sokszínű étlappal összeállított baráti találkozó, a helyszínen lehet erre az eseményünkre ételkupont váltani.


Augusztus 20. péntek

Nagyszínpad
10:00 kapunyitás
10:00 - 11:00 koncert - Bárterápia
11:00 - 11:15 nyitóbeszédek
11:30 - 12:20 koncert - Barbi és Jancsó Blahaluisiana acoustic
12:50-13:50 - Lakatos Mónika és a cigányhangok
14:00-15:00 koncert - Szivák Zsolt Cloud9+ acoustic
15:10 - 16:10 koncert - The Anahit
16:30 – Eredményhirdetés és díjkiosztás minden kategóriában

6 pék, 6 gabona, 6 recept
Kenyérlelke workshopok
9:30 – Piaci kitekintés - Ormós Gabi, Jenői Pékség,
10:00 - Mester Róbert, Király Pékség - Teljes kiőrlésű tönkölykenyér
11:00 - Juhász Mihály, Pano – Baguette
12:00 - Simonyi Kristóf, Kópic - Teljes kiőrlésű rozskenyér

Gyermekprogram a Miele gasztroszínpadon – briós készítés Kiss Sándor séffel

A budapesti Kenyérlelke fesztivál támogatói:
Magyar Turisztikai Ügynökség, Hegyvidéki Önkormányzat, KitchenAid, Kogép, Miele, Volvo, We love Budapest.

Kiállító pékségek, akiknél lehet kóstolni, vásárolni, beszélgetni:
Mátészalkai Sütőipari vállalat, Bake my day, Artizán, Pékműhely, Pipacs, Blacksheep, Doktor Pék, Örömsüti desszertműhely, Aran bakery, Panificio Il Basilico, Marmorstein, Panelpék, Freyja, Norma, Kiscipó, Kovászlabor / Bakó Index

Étel-ital a fesztiválon:
Anyukám Mondta Encs, Huszár Krisztián, Erhardt Étterem Sopron, Panificio Il Basilico pizza, Margitutcakilenc, Szaletly, Bartok Reggel Délben este, Séf Asztala, Kell fagyi / Spájz szörp, Ugar sörfőzde, Balkezes sör, Superjuice, Agárdi, Szóda és társa szörpös, Szentesi József, Mayer szörp, Kristinus, Cafe Hai Nam, Roastopus, BWT víz

Malmok és Gazdák:
Szabó Hengermalom, Garat malom, Lipiliszt, Molnárlegény, Csoroszlya Farm, Panyolium, Tetragenom Kft, ÖMKI, Váli Anikó kenyeres zsákok.

Fellépő művészek:
Bárterápia, The Anahit, Lakatos Mónika és a cigányhangok, #zenélazutca színpad, Odett akusztik, Barbi és Jancsó BlahaLuisiana acoustic, Szivák Zsolt Cloud9+ acoustic.