A Bocuse d’Or Európai Válogatóját Észtországban, Tallinnban rendezik október 15-16-án. Minden idők egyik legrendhagyóbb versenyére a magyar csapat, Veres István séf, Molnár Bence commis és Volenter István coach maximálisan készen áll.

Ahogy 2020-ban mindenre, úgy a Bocuse d’Or versenyre is alaposan rányomta a bélyegét a koronavírus járvány. Az európai válogató kétszer is elhalasztásra került.

Ennek a speciális helyzetnek köszönhetően a felkészülés is rendhagyóan zajlott, mivel a karanténhelyzet beálltával fel kellett függeszteni a felkészülést.

A verseny haltémájának kötelező alapanyaga, ami az afrikai harcsa lett, a „megszokotthoz” képest két hónappal később derült ki.

Miután a megszorításoknak vége lett, június elejétől Veres István és csapata folytatni tudta a felkészülést, a Hungexpo területén található Bocuse d’Or versenykonyhában. A tréningezés ezzel elég intenzív szakaszába lépett, minden héten hat napon keresztül készültek a versenyre.

Fontos volt az alapanyagok feltöltésére való gyakorlás, illetve az időmérő edzések, de a csapat sikeresen felkészült.

„Minden energiámmal a felkészülésre koncentrálok, kizárom a gondolataimból a vírushelyzet okozta bonyodalmakat. Minden nap reggel 9-től délután 6-7 óráig dolgozunk, folyamatosan finomhangolunk, és próbáljuk csiszolni az időt. A Bocuse d’Or olyan, mint egy háború, három lépésből áll: kitűzzük a célt, kidolgozunk minden eszközt és stratégiát, és a végén durr, támadunk! Arra törekszem, hogy mindhárom lépés a lehető legapróbb részletekig ki legyen dolgozva” – mondta Veres István.

A csapatban szerepel minden idők legsikeresebb magyar Bocuse d'Or versenyzője, a 2016-os európai győztes, Széll Tamás is. Ő utazik csapatelnökként Észtországba, és természetesen ő foglal majd helyet a kóstoló zsűriben is, hogy képviselje Magyarországot.

„Nem gondoltam volna, hogy ismét én ülök majd a zsűriben, de örülök, mert jó dolog kétévente látni, hogyan alakul a mezőny. Nagy kár, hogy beárnyékolja a versenyt a Covid, és bár megértem a szervezőket, hogy előremenekülnek, és végül megrendezik a versenyt, de nagyon sajnálom azokat a csapatokat, akik kénytelenek voltak visszamondani a részvételt, és ezáltal a lyoni döntőn való szereplésről is lemaradnak” – mondta Széll Tamás.

A verseny az eddigi legcsendesebb Bocuse d’Or esemény lesz, sem szurkolókat, sem óriási showt nem terveznek erre a szezonra. Ettől függetlenül megteltek a lelátók. Természetesen megtartják azokat a tradíciókat melyet a verseny megkíván, de csakis komoly higiéniai előírások betartása mentén. Minden csapatot tesztnek vetnek alá, és az ott tartózkodás alatt, a lehető legszigorúbb korlátozások vonatkoznak majd a résztvevőkre.

A rendkívüli helyzetre való tekintettel több csapat visszamondta a szereplést, mert helyzetük nem tette lehetővé a lehető legkomolyabb felkészülést. Így október 16-án 17 csapat közül tíz fog továbbjutni a lyoni döntőre. A világdöntő időpontja is változott, hiszen az eseménynek otthont adó SIRHA is a szokásos január végi időpont helyett május végén, június elején kerül majd megrendezésre.

A Bocuse d’Or versenyen a csapatoknak a szokott módon két ételt kell elkészíteniük 5 óra 35 perc alatt. A hústéma a fürjre, a haltéma az afrikai harcsára épül majd. Veres István és a magyar csapat október 16-án, másodikként rajtol majd a mezőnyben. A magyar csapat 7:40-kor rajtol, 12:40-kor tálalja a haltémát, és 13:15-kor a fürjet (Hústálat).

A verseny fináléja és az eredményhirdetés 16:15-kor lesz.