A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének elnöksége úgy határozott, hogy a rendkívüli helyzet miatt, bár rendhagyó módon, de idén is megszervezi az Év Fagylaltja versenyt.

 

A verseny célja a klasszikus és hagyományos jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése. Mind a szakma, mind a fogyasztók várják a kiváló fagylalt remekeket. A díjazott fagylaltok receptjeit az ipartestület tagjai részére (közel 400 cukrászda) átadja, így országszerte készíthetők lesznek.

Az idei kiírás és verseny sokban eltér a megszokottól, a veszélyhelyzetre való tekintettel a versenyt idén „fesztivál” nélkül rendezik meg.

Idén kétfordulós lesz a verseny, régiós elődöntők után - ahol kész fagylaltokkal kell indulni – következik az Ipartestület tanműhelyében a döntő, amikor majd a tanműhelyben kell helyben fagyasztaniuk a versenyzőknek.

A díjazott fagylaltokat sajtótájékoztató keretében mutatják be, melyet a Zila Kávéház – Krisztina Cukrászdában 2020. július 7-én. 

 

Verseny kategóriák:

 

„I.” kategória: cukrászdák, fagylaltozók versenye (kétfordulós verseny)

Ebben a kategóriába olyan fagylaltokkal lehet nevezni, amelyek természetes alap és járulékos anyagokkal, természetes állomány javítóval készülnek. (Természetes állományjavítók lehetnek  pl: szentjánoskenyérmag liszt, guarmag liszt, agar-agar, pektin, illetve ezeknek a cégek által gyártott keverékei, mint pl. „Neutro-k” használata is engedélyezett (max. 10 g / liter adagolásban). A tejes fagylaltok főzéssel készülnek, lehetőleg tojás felhasználásával. A fagylaltok kizárólag saját készítésű öntetekkel, variegátókkal ízesíthetők és díszíthetők.

90-100% gyümölcstartalmú gyümölcspürék használata megengedett!

Gyümölcs fagylaltoknak a késztermék tömegéhez viszonyítva minimum 30% jelleget adó gyümölcsöt kell tartalmaznia (csak a citrusféléknél lehet ennél kevesebb).

A fagylaltokat csak ehető anyagokkal lehet díszíteni úgy, hogy a díszítés a fagylalt adagolhatóságát ne akadályozza!

A fagylaltokhoz fagylalt bázis alap (pl. 50-es és 100-as adagolású), növényi eredetű habalap, hozzáadott növényi zsiradék, aroma, mesterséges színezék nem használható fel!

Cukrászdánként/fagylaltozókként két fagylalt nevezhető a versenyre.

 

„C” kategória: alapanyaggyártók, -forgalmazók versenye (egyfordulós verseny)

Ebben a kategóriában alapanyag gyártók, illetve forgalmazók nevezhetnek.

Cégenként két szabadon választott fagylalt nevezhető a versenyre.

A versenyző csak készen hozott fagylalttal indulhat.

A verseny az országos döntő napján lesz, az Ipartestület székházában.

A fagylaltoknál alapanyag megkötés nincs.

 

A régiós elődöntők a kijelölt régiós cukrászdákban lesznek 2020.06.30-án és 2020.07.01-én.

 

Az országos döntő és a „C” kategória versenye az Ipartestület székházában kerül megrendezésre.

Időpont: 2020. július 7., kedd

 A részletes versenykiírás és nevezési lap az Ipartestület honlapján elérhető: https://www.cukraszat.net/hirek-informaciok/458-ev-fagylaltja-verseny-2020-versenykiiras