Ma kiderül, milyen eredménnyel zárjuk a 2019-es Bocuse d’Or versenyt


Tegnap reggel elindult a főzés a 2019 Bocuse d’Or nemzetközi szakácsversenyen. Ahogy eddig is, most is rendkívül nagy érdeklődés követte az eseményt. Az esemény területén a boxok mellet a sajtó képviselői igyekeztek közel kerülni a fazékhoz, és a szakma apraja nagyja képviseltette magát. A lelátókon a szurkolók nem csak büszkén drukkoltak csapataiknak, hanem óriási hangulatban kísérték végig a versenyt. Természetesen a magyar szurkolótábor is hangot adott, és drukkolt hazánk csapatának, és minden eszközt megragadott, hogy csapatunk érezhesse a támogatást. Pohner Ádám 8.10-kor kezdett neki a munkának: kiegyensúlyozottan végezték a hosszú felkészülési idő alatt már jól begyakorolt műveleteket, teljesen magabiztosan és nyugodtan vitték végig a versenyt. A verseny alatt történt egy apró technikai probléma, nevezetesen a csapat sokkolója felmondta a szolgálatot. A berendezés rendkívül fontos, mivel segítségével hirtelen lehet lehűteni az ételeket. A helyzetet profi módon kezelték, és a mellettük versenyző marokkói csapat segítette ki őket úgy, hogy kölcsönadták a sajátjukat, míg a meghibásodást rendbe hozták. Bár a meghibásodás miatt hosszú perceket vesztett a magyar csapat, de be tudták hozni az időveszteséget a tálalás folyamán. Pohner Ádám, Csillag Richard és Segal Viktor teljesen elégedetten zárták a versenynapot, és teljesen egyetértettek abban, hogy mindent meg tudtak valósítani abból, amit begyakoroltak. Mind a verseny, mind pedig a saját maguk által felállított követelményeknek meg tudtak felelni, és már csak a végeredményre várnak.
A hústéma főszereplője a Carre de Veau „Balaton” fantázianevet kapta. A tálon szerepelt egy sült borjúkaraj, borjúmirigy csicsókával, és tárkonnyal, csicsókakrém radicchio és retek gombóc, mustáros zöldborsó és egy különleges derelye.
A Chartreuse „Hommage Robouchon” nevet kapta. A chartreuse burgonyával, és padlizsánnal készült, és számos kagylófélével. Ezen a tányéron szerepelt egy tormás almasaláta uborkával, zöld spárgával, valamint pastis mártással.
Széll Tamás, aki Hamvas Zoltán hirtelen megbetegedése miatt ugrott be zsűrizni, rutinosan kóstolta meg az ételeket, hiszen komoly Bocuse d’Or tapasztalatokkal rendelkezik. Versenyzőként és Torinóban zsűritagként is részt vett a világversenyen. Pohner Ádámnak elmondta, hogy nála a magyar hústál előkelő helyen szerepel.
A verseny lassan lezáródik, az első nap a piacozásé, a második a főzősé volt, és a mai napon ki fog derülni, milyen helyezést tudtunk elérni a 2019-es Bocuse d’Or versenyen!