A budapesti Sushi Sei étterem Sous chéfje nyerte a Washoku World Challenge európai versenyét Párizsban, így ő képviseli majd kontinensünket a tokiói döntőn 2019 elején.

A Washoku World Challenge a japán gasztronómia legjelentősebb eseménye. A hatodik alkalommal megrendezett Washoku World Challenge alapvető célja, hogy elismerje a világ különböző pontjain dolgozó lelkes szakácsokat, akik külföldi származásuk ellenére elkötelezetten ápolják a szigetország gasztronómiai hírnevét. A különleges verseny mögött a Japán Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztérium áll. New York, Los Angeles, Bangkok és Oszaka mellett Párizs adott otthont a világverseny idei fordulóinak, az öt győztes 2019. elején Tokióban küzd majd a végső győzelemért.

Az óbudai Sushi Sei étterem idén harmadik alkalommal vesz részt a neves nemzetközi versenyen, egyedül képviselve Magyarországot. Kurkó Zsolt, Sous Chef, tavaly a harmadik helyen végzett az európai döntőben. A chéf idén még nagyobb lelkesedéssel vágott neki a felkészülésnek és a megmérettetésnek, amelynek meg is lett az eredménye. Munkáját az étterem japán chéfje és teljes csapata segítette.

washoku World Challenge3

2018. szeptember 13-án a Le Cordon Bleu Parisban mérkőzött meg Európa 10 legjobb nem japán származású, de japán gasztronómiára szakosodott szakácsa. Híres japán chéfek, Testuo Takenaka és Daisuke Hayashi, valamint a Japán Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztérium képviselője bírálták el az elkészült ételeket.

washokuWorldChallenge 22

 

A verseny egy szemináriummal kezdődött, ahol a résztvevők átfogó képzést kaptak a japán konyháról, a higiéniai követelményekről, a halak fajtáiról és a különböző ételkészítési technológiákról. Ezt követte egy írásbeli vizsga a japán gasztronómiáról. A verseny következő, gyakorlati része során öt különböző vágástechnikában hasonlították össze a versenyzőket. A végén következett a NIMONOVAN elkészítése 5 összetevőből 90 perc alatt. Az elkészítés közben a bírák folyamatosan figyelték a versenyzőket, és kóstolgatták a készülő ételeket.

A készítés folyamatát is pontozták. A bírák minden versenyző művét értékelték, kiemelve azok hibáit. Zsoltéra csak annyit mondtak: „ez így ahogy van tökéletes”.