Az elmúlt évek hagyományait követve pénteken tartják a borok szakmai értékelését, szombaton pedig a közönségnapot gasztronómiai és kulturális programokkal.

Régebben Európa-szerte ismert volt a paksi siller, az egykori Paksi Állami Gazdaság exportra is készítette az 1950-es, 1960-as években. A programmal a siller ismertségét és elismertségét szeretnék visszaállítani – mondta Polgár Zoltán, a fesztivált a paksi önkormányzattal közösen szervező Paksi Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesületének vezetőségi tagja. Míg más siller borok kizárólag kék szőlőből készülnek, addig a paksi siller különlegessége, hogy a fehér és kék szőlőt együtt szüretelik és érlelik.

Az idei Országos Sillerfesztiválon hozzávetőleg kétszáz bormintára számítanak. A borok bírálatát június 1-jén tartják 9 és 13 óra között a Sárgödör téren, Paks festői pincefalujában. Idén hét bizottságban 66 borbíró értékeli majd a mintákat, amelyek Magyarországon kívül a Vajdaságból, Erdélyből, Felvidékről és Németországból származnak, akárcsak a zsűritagok.

A Kárpát-medence legjobb száz borát június 2-án, szombaton délután, a közönségnapon bárki szabadon kóstolhatja. (MTI)