Három napig minden a mézről szól Gyulán, ahol péntektől rendezik meg nyolcadik alkalommal a Méz- és Mézeskalács-fesztivált és átadják az Év méze díjat is. Haász Ferenc, a főszervező Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke elmondta: a rendezvény a magyar méhészeti közélet rangos eseményévé nőtte ki magát az évek során, idén tizenegy mézlovagrend látogat el a fürdővárosba ebből az alkalomból.

Debrecen egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvényét, a Márton-napi libalakomát az idén immár hetedik alkalommal rendezik meg november 6. és 8. között a város főterén - közölték a szervezők pénteken sajtótájékoztatón Debrecenben.

Balaicz Zoltán, a város fideszes polgármestere a fesztivál programjait ismertető sajtótájékoztatón elmondta, minden településnek érdeke, hogy legyen "csak rá jellemző, különlegesnek, unikálisnak" számító rendezvénye. Zala egyik sajátossága, hogy területének egyharmadát erdőségek borítják, a megyében mintegy 314 ezer hektáron zajlik a vadászati tevékenység, így adott a lehetőség, hogy Zalaegerszeg lehessen a vadgasztronómia fővárosa - mondta.

Az Esztergom Étele főzőverseny a tájjellegű étel hiánya okán indult útjára, az Ízek Korok Hangulatok Kulturális és Gasztronómiai Fesztivál keretein belül. A szeptember 5-én harmadik alkalommal megrendezésre kerülő verseny célja, hogy a versenyzők magyar
alapanyagok felhasználásával, családi recept alapján vagy saját kreativitásuk szerint elkészítsék a város ételét.

 

Az idei év a helyi termék éve az Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásáron (OMÉK) is, ami sok újdonságot jelent, egyebek mellett első alaklommal nagykövete is lesz a szeptember 23. és 27. közötti rendezvénynek, Horváth Tihamér zalai gazdálkodó személyében.

Igazi palóc tájételek várják a látogatókat az augusztus 8-9-i Mátraalja Fesztiválon, ahol a tradicionális térségi finomságok mellett extra ízkombinációkkal is készülnek a helyiek. A rétesbe gríz, a laskába pedig még csilisbab is kerül.

További cikkeink...

hírlevélfeliratkozás

newsletter

trendfm

Chef pincer banner