Kevés halat fogyasztunk

Hírek
Tipográfia

Magyarországon az egy főre jutó éves halfogyasztás alig 5,2 kilogramm, ami nem egészen egyötöde az európai uniós átlagnak.A magyar lakosság közel 20 százaléka soha, vagy évente csupán egyetlen alkalommal fogyaszt halat vagy halból készült ételt.

 A magyarországi lakosok 8,2 százaléka soha, 11,1 százaléka pedig évente csupán egyszer eszik halat vagy halból készült ételt. A halat heti rendszerességgel fogyasztók aránya 12,6 százalék, míg 31,6 százalékuk évente csak néhány alkalommal eszik halat. Felmérések szerint az évente néhány alkalommal halat fogyasztók 30,5 százaléka, az évente egyszer halat fogyasztóknak pedig a 37,8 százaléka köti azt valamilyen alkalomhoz, jellemzően a Karácsonyhoz, illetve a vízparti nyaraláshoz. Érdekesség, hogy a halat heti rendszerességgel fogyasztók között az átlagosnál magasabb arányban vannak jelen az 50 év feletti, felsőfokú végzettséggel rendelkező, aktív szellemi munkát végző nagyvárosi lakosok.

Biztató, hogy az elmúlt időszakban már lassú növekedés volt tapasztalható a hazai halfogyasztásban. Ugyanakkor 2020-ra a cél a hazai halfogyasztás jelentős növelése.

A Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága ennek érdekében indította útjára a Halászati Operatív Program keretében a Kapj rá! kampányt. A kezdeményezés célja, hogy a hazai fogyasztókkal megismertesse a halételek sokféleségét, azok változatos ízvilágát, és felhívja a fiatalabb korosztályok figyelmét arra, hogy a halfogyasztás jól beilleszthető a reformétkezésbe.

hírlevélfeliratkozás

newsletter

trendfm

Chef pincer banner