Már jelenleg is milliárd fölötti éves forgalmat tudhat magáénak a vendéglátóipari fogyóeszközöket forgalmazó Impex 2000 Pohár Center Kft., de öt éven belül a forgalom ötszörözését tervezi, amire a hazai piac bővülési üteme minden lehetőséget megad.

Ügyfeleik között nemcsak éttermek, kifőzdék vagy büfék találhatók meg, de gyáraknak, szállodáknak is szállítanak. A hazai piacon piacvezetőnek számító cég folyamatosan bővíti termékpalettáját, amiben egyre hangsúlyosabbak a környezetbarát termékek. Ifj. Horváth István tulajdonossal beszélgettünk.

– Mióta működik a cég, mi a fő profil és milyen ügyfélkörrel rendelkeznek?

– A Pohár Center már több mint 20 éve működik, mint vendéglátóipari fogyóeszközöket forgalmazó cég. Kifejezetten a vendéglátást és a közintézményeket célozzuk meg a termékkínálatunkkal és szolgáltatásainkkal. Kínálatunkban megtalálhatók az üvegáruk, rozsdamentes termékek, porcelánok, takarítószerek és eszközök, higiéniai papírtermékek, valamint jelentős része a forgalmunknak az egyszer használatos csomagolóanyagok, poharak, tányérok, evőeszközök. Termékkínálatunkban megtalálhatók a hazai gyártók termékei és ezen felül kilenc országból importálunk különböző termékeket. Több mint 50 beszállítóval dolgozunk, ezek többsége magyar gyártó vagy importőr. Az ügyfeleink között megtalálhatóak a büfék, kifőzdék, ételosztó cégek, üzemek, gyárak, éttermek, szállodák, romkocsmák, bisztrók, közintézmények, háziasszonyok, az elmaradhatatlan fesztiválok. Jelenleg mintegy 2000 aktív partnerünk van az országban, akik visszatérő rendszeres vásárlóink és több mint 7000 cikkünk van raktáron.

– Milyen növekedést produkált a cég az elmúlt években?

– Szerencsére stabil növekedéssel büszkélkedhetünk. 2012-2013-ban volt egy kisebb megtorpanás, amikor is rá kellett ébrednünk, hogy sokkal innovatívabbnak kell lennünk és követnünk kell a trendeket. Ezt követően egy látványosabb fejlődésnek indult a Pohár Center. Az elmúlt öt évben megháromszorozódott a bevételünk, 2014-ben és 2016-ban is 40 százalékos bővülésünk volt, az idei első negyedévben az látszik, hogy 14 százalékkal nőtt a forgalmunk az előző év azonos időszakához képest. A hazai piacon egyébként hatalmas lehetőségeket látunk.

– Mit jelent számokban ez a nagy lehetőség? Egyáltalán mekkora ma Magyarországon ez a piac?

– A piac méretét és értékét nehéz pontosan meghatározni, hiszen az evéshez, iváshoz, vagy például a mosdózáshoz kapcsolódó termékek vásárlói nagyon széles körből kerülnek ki. Mi is dolgozunk például egy számítógép összeszerelő gyárral, hiszen ott is van üzemi konyha, ott is használnak papírpoharat, vagy higiéniai termékeket. Óriási ez a piac, nemcsak Európában, de itthon Magyarországon is.

– Milyen ezen belül az Önök piaci helyzete?

– Jelenleg mintegy 3-4 meghatározó cég működik ma Magyarországon hasonló tevékenységgel, amelyek jó minőségben tudják kiszolgálni a HoReCa szegmenst. Mi 1,3 milliárdos forgalommal büszkélkedhetünk, ezzel, azt gondolom, hogy piacvezetők vagyunk. Ezt a forgalmat szeretnénk 5 milliárd forintra növelni, amire reális esélyünk van. Ehhez természetesen növelni kell a hatékonyságunkat, a raktár kapacitásunkat és a termékválasztékot. Rengeteg tervünk van, amiket szeretnénk megvalósítani.

– Említette az új termékek bevezetésének fontosságát. Ezt a vendéglátó szakma igényei indokolták, vagy az Önök által megtalált új termékek lettek fokozatosan népszerűek a vendéglátósok körében?

– A magyar vendéglátósok kreatívak és jellemző rájuk, hogy mindig mást akarnak, mint a szomszéd. Ez egy őrült termékpalettát idéz elő, ami más országokban egyébként nincs így. A kérdésre válaszolva, mindkét variáció előfordul. Folyamatosan részt veszünk a nemzetközi vásárokon, ahol találkozunk az új termékekkel, figyeljük a nemzetközi trendeket. Az új termékeket aztán elkezdjük árulni, megismerik a vendéglátósok, merítenek ezekből az ötletekből, amiket egyébként szeretnek továbbgondolni.

– Melyek a leginkább kedvelt termékek a vendéglátósok körében?

– Az olcsó és jó termékek a kedvencek, mint mindenkinek. Az ár-érték arány a fontos minden szinten. Egy Michelin-csillagos étteremnek is és egy büfének is az a fontos, hogy az adott eszköz, vagy csomagolóanyag kifizetődő legyen és ne vezessen se a profit romlásához, se a vendég elégedetlenségéhez.

– A nyár előtt hogyan változik a kereslet az Önök termékeire? Van-e szezonalitás ebben a szegmensben?

– Ebben az időszakban megnövekszik a kereslet az eldobható termékek iránt, mert tavasztól őszig rengeteg szabadtéri esemény zajlik, de a turizmusnak és a szezonális helyeknek köszönhetően az üvegpoharak, porcelánok és bártermékek is jobban fogynak.

– Napjainkban forró téma az egyszer használatos műanyageszközök használatának korlátozása és teljes betiltása. Mi jelenti a legnagyobb kihívást az Önök számára ebben a folyamatban?

– Igazából a folyamat elindult. Nekünk kereskedőként fontos, hogy minél több információt tudjunk meg a termékekről, alapanyagokról, hogy képbe kerüljünk ezekkel az „új” termékekkel kapcsolatban. Fontos, hogy a felhasználásnak megfelelő terméket tudjunk ajánlani. Eddig voltak a jól megszokott, bevizsgált, ellenőrzött, ismert műanyag termékek, amelyeknek más és más tulajdonsága van, és most sok új anyag került a piacra, amiket még nem ismerünk. Rengeteg új alapanyagot fejlesztenek ki, melyekről nem tudjuk pontosan, hogy milyen körülmények között gyártják, milyen a lebomlási folyamatuk, hogy kellene a hulladékot kezelni, mi történik hő hatására, stb. Amikor egy gyártó bemutatja az új „bio” termékét és megkérdezem tőle, hogy mitől „bio” a pohár és azt a választ kapom, hogy egy titkos összetevőtől, akkor az engem inkább aggodalommal tölt el, mint bizalommal. Szerintem ezek a dolgok ne legyenek titkosak, mert ha nem tudom, hogy milyen anyag van benne, akkor hogyan kezeljük a hulladékot? Sok kérdés van bennünk, amikre válaszokat kell találnunk!

– Milyen konkrét lépéseket kell megtenniük a közeljövőben? A termékszerkezet átalakítása, a műanyag termékek számának csökkentése, vagy kiváltása lehet a megoldás?

– Kapkodásra nincs szükség. Biztos, hogy át fog alakulni fokozatosan a termékpaletta, de ez inkább a gyártói szinten nagy kihívás. Az biztos, hogy Európa elveszít egy nagyon komoly ipart, ha betiltja a műanyagot, mert Európában nincs bioalapanyag, így azt ide kell szállítani, vagy már a kész terméket kell beszállítani. Termékkínálatunkban egyébként már most is van szinte minden termékre lebomló változat, de a meleg ételek csomagolását még van hova fejleszteni.


– Van-e olyan tendencia, hogy az Önök ügyfelei egyre inkább a műanyagokat pótló termékeket keresik, vagy egyelőre még elutasítóak ezekkel a termékekkel szemben?

– Az igény hatalmas, mert a társadalmi nyomás nagy. A médiában egy fertőző betegségnek tűnik a műanyag, miközben a világon az egyik legjobban újrahasznosítható alapanyagról van szó! Sajnos nem azzal foglalkozunk, hogy kihalásszuk a szemetet és újrahasznosítsuk, hanem inkább betiltjuk az alapanyagot. Tudtommal ezt csak Európa teszi, ami a világ műanyagszennyezésének 2 százalékáért felel.
A hulladékgazdálkodást kellene megoldanunk Európa szinten és az újrahasznosítást előtérbe helyezni. Jelen pillanatban 99 százalékban marketing szempontok és a vendégek nyomása miatt használnak lebomló termékeket a vendéglátóhelyek. Így sajnos, egyelőre valódi értéke nincs, hogy ilyen termékeket használunk, viszont drágábbak és nincs esélyünk újrahasznosítani.

– Milyen előnyei és hátrányai vannak a műanyag és a lebomló csomagolóanyagoknak a vendéglátóiparban?

– A műanyagot már ismerjük, a többivel szerintem még csak próbálkozunk. Mindkettőnek meg van a létjogosultsága. A műanyagok előnye, hogy újrahasznosíthatók, ízsemlegesek, 1000 kilométeren belül gyártják, mert nem éri meg szállítani az alacsony ár miatt. Hátrány az ember, mert eldobáljuk a szemetet és nem gyűjtjük össze.
A lebomló csomagolás előnye, hogy ha olyan helyen használjuk, ahol nem megoldott a hulladékgazdálkodás, akkor ez egy jó alternatíva lehet. Hátránya, hogy sok lebomló tányérnak, pohárnak, evőeszközöknek, szívószálnak van íze, így messze nem ízsemlegesek és ez a gasztronómiában probléma. Érezni a papír vagy a fa ízét. Ezen kívül drágák, rengeteg szállítási költséget tartalmaznak ezek a termékek, mert Európán kívülről érkeznek.

– Mennyire környezettudatosak ma a hazai vendéglátóhelyek és a vendégek?
– Azt látjuk, hogy egyre több a tudatos vásárlónk. Természetesen mindenki az anyagi lehetőségéhez mérten és a vendégei igényeihez mérten környezettudatos. A vendégnek fontos a látszat. Neki látni kell, hogy a vendéglátóhely odafigyel a környezettudatosságra és lebomló termékeket használjon. Amíg a hulladékgazdálkodás nem megoldott, addig ez inkább egy illúzió, mint környezetvédelem.
A Pohár Center küldetésének érzi a környezetvédelmet és a fák megmentését, ezért például nálunk olyan toalettpapírt, vagy szalvétákat is meg lehet vásárolni, amik miatt nem kellett fát kivágni, mert Tetra-Pack dobozokból nyerik hozzá a cellulózt. Ezzel a papírtermékünkkel igazoltan 912 fát mentettünk meg és 2.101.803 db italos dobozt használtunk fel 2018-ban a vásárlóinkkal közösen.

– Milyen terveik vannak a következő évekre és milyen eredményekkel lennének elégedettek?

– A tervek között a legfontosabb az informatikai rendszerünk továbbfejlesztése. Ezt 3 évvel ezelőtt kezdtük meg és teljes mértékben házon belül zajlik a fejlesztés. Erre elsősorban a hatékonyság növelése miatt van szükség.
Idén a webshopunk fejlesztése is megkezdődött, tovább szeretnénk bővíteni a termékpalettánkat és a raktártechnológia továbbfejlesztése is tervben van. A háttér fejlesztésén van tehát a fő hangsúly, annak érdekében, hogy minél több vevőt tudjunk a lehető legmagasabb színvonalon kiszolgálni.
A vásárlói elégedettség nagyon fontos számunkra. Szeretnénk a napi kiszállítások számát növelni és ezen a téren is teszünk lépéseket. Ez egyébként hatalmas kihívást jelent a városi forgalomban, de ezzel kapcsolatban is vannak terveink.
A forgalom szempontjából a következő öt évben az 5 milliárd forint elérése lehet reális cél, a 10 milliárd forintos forgalmat tíz éven belül szeretnénk elérni. Azt gondoljuk, hogy a jelenlegi növekedési ütemünkkel ez teljesíthető.

 

(x)