Várják a recepteket a Tokaji Borvidék saját szakácskönyvéhez

Hírek
Tipográfia

Készül a Tokaji Borvidék szakácskönyve, a receptgyűjtemény összegyűjtését, rendszerezését és kiadását a Tokaj-Hegyalja Konyhája elnevezésű csoport vállalta fel.

A recepttár összegyűjtésére a Dubóczki Dorina Marketing Kft. és a hegyalja.info szerkesztőségének csapata fogott össze - közölte Erdős József, a tokaji internetes portál főszerkesztője. Mint elmondta, a receptgyűjtéshez a levéltári és történeti kutatások mellett a lakosság segítségére is számítanak.

Elsősorban olyan kincseket keresnek, mint például azok a régi füzetek, amelyekbe évtizedekkel ezelőtt jegyezték le az ételek összetevőit és elkészítésük módját a helyiek - mondta a főszerkesztő. Kiemelte: felhívásukat eljuttatták az összes település polgármesteri hivatalába. Arra kérték a polgármestereket és a hivatali dolgozókat, hogy érdeklődjenek a nyugdíjas klubokban vagy a helyi idős embereknél a sajátos, különleges, helyi ételek elkészítésének módjairól. Ha szükséges, személyesen is elmennek egy-egy ritkaságnak számító receptért. Olyanokra kíváncsiak, mint például a tarcali szőlőleves, a tokaji korhely halászlé vagy a mádi kifli.     Erdős József azt is elmondta, hogy bár még a munka elején tartanak, tapasztalataik szerint vannak ételek, amelyeket a szomszédos településeken is különböző módon készítenek el. Hogy ezek közül melyik kerül majd a szakácskönyvbe, azt egy séfek, gasztroszakemberek, cukrászok, borászok alkotta csoport dönti el. Az ötletgazdák minden ételhez bort is párosítanak majd - közölte Erdős József.

A szakácskönyv megjelenését egy online "főzőműsor-sorozat" előzi meg. A műsorok és a könyv tartalma az egész borvidékre kiterjed, a szerzők Hegyalja mind a huszonhét településére koncentrálnak a gyűjtőmunka során.     A szervezők azt kérik, hogy akinek van olyan receptje, amely érdekes lehet, akkor azt küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. emailcímre, vagy a Tokaj-Hegyalja Konyhája, 3911 Tokaj, Pf.: 44. postacímre.

hírlevélfeliratkozás

newsletter

trendfm

Chef pincer banner