A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) egyhangúlag újra Légli Ottót választotta elnöknek és Pál Sándort pénzügyekért felelős alelnöknek, megbízatásuk öt évre szól.

A küldöttgyűlésen a 22 borvidéket képviselő szőlész, illetve borász küldöttek megválasztották az új, 10 emberből álló elnökséget, valamint a bizottságok elnökeit és tagjait. Emellett döntöttek a szakmaközi ügyekért felelős alelnöki poszt létrehozásáról, a tisztség betöltésére Frittmann Jánost választották.

Légli Ottó elnöki programjának fő irányát a 2016 decemberében elfogadott ágazati stratégia határozza meg, ezek közül kiemelte többek között a bürokráciacsökkentés folytatásának szükségességét, amelynek meghatározó elemei a hegybírói egyablakos ügyintézés erősítése és az ágazati digitalizáció fejlesztése.

Légli Ottó 2010-ben egyszerre nyerte el a Borászok Borásza, illetve az Év Bortermelője címet és közel 30 éve vezeti saját dél-balatoni szőlőbirtokát, a HNT elnöki tisztét 2015 decembere óta tölti be.

Ami a több i tisztviselőt illeti, Pál Sándor az Egri borvidék egyik legnagyobb szőlőfelvásárlója és borforgalmazója, az Egri Csillagok Zrt. igazgatója. Frittmann János a Kunsági borvidéki borászként elsőként kapta meg az Év Bortermelője címet 2007-ben, testvérével együtt vezeti családi borászatukat, amely 2015-ben elnyerte az Év Pincészete díjat.