Szeptember 19-én indul az előzetes regisztráció a jubileumi, XV. Országos Étterem Hét rendezvényre a www.etteremhet.hu oldalon.

Az előzetes asztalfoglalások után a résztvevő éttermek október 8. és 14. között kínálatuk legjavát mutatják be 3 fogásos menüsorok formájában, amelyet az ínyenc vendégek 3.300 forintért, illetve a prémium kategóriában 4.900 forintért fogyaszthatnak el. A résztvevő éttermek között most először a SVÉT tagjai is megjelennek.

Az egy hetes programon idén ősszel is neves éttermek mutatják be konyhájukat az egész országban. Külön érdekesség, hogy most először a szintén jubileumot ülő, vidéki kézműves éttermeket összefogó Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) egyesület legtöbb tagja is ott van a résztvevő éttermek között.  A most 10 éves, válogatott éttermi kör évente csupán egyetlen új tagot vesz fel a soraiba, vagyis aki az Étterem Hét keretében meglátogatja bármelyiküket, és megkóstolja kézműves fogásaikat, igazán exkluzív élmény részese lehet. A felfedezés öröme és az ízlelőbimbók elégedettsége tehát bárhol az országban garantált.

Az Étterem Héten bemutatkozó menüsorok évek óta változatlan áron, így most is 3.300 forintos, illetve prémium kategóriában 4.900 forintos áron érhetők el, s ebben már a szervizdíj is benne van. Az étteremlista a legkülönfélébb stílusú gasztronómiai lehetőségeket öleli fel, a látványkonyhát üzemeltető egységektől a borpincéig, a hagyományos ízektől a nemzetközi konyháig.